Csak ülök itthon a gép elött, Adele-t hallgatva és azon töprengve, hogy mi legyen a következö lépés. Hogyan tölthetném ki az ürt, ami bennem tàtong. Mit csinàlhatnék ahelyett, amit csinàlnom kéne. Gondolkozni màr nincs eröm, nincs értelme. Just let the flow take me away, go with it...

Bocs, ezért a hirtelen kirohanàsért, de van az ùgy, hogy egy egész nyelv màr nem elég kifejezni azt a sok kusza gondolatot, ami abban a nagy üres fejemben röpked. és hàt  a vàltozatossàg gyönyörködtet vagy mi, ez igaz, ebben az esetben mert vannak olyan dolgok, amiket nem ùgy ad vissza egy nyelv, mint egy màsik.

és igen, nem tudtam, hogy mi hiànyzott a nyugalmamhoz (cöhh, màr az a kevés, ami volt...), jessz, megint a fùro, kb egy hete hallottam ùjra. Nincs semmi, ami igy tud az emberre ràtörni ebben a kora jùniusi idillben. A nap is kisütött igy délutànra, làgy szellö fùj... és akkor bang! Nesze neked egyedül, otthon, a lakàsodban. Ja igen, a baj ezzel csak az, hogy rajtad kivül még 200an vannak a lakàsban, ebböl az az egy pedig nagyon nem birja ki anélkül, hogy ne fùrjon legalàbb egyszer a héten... De hogy mit, ùgy de ùgy szeretném egyszer megnézni, hogy mi a tökömet csinàl ez az ember... Mert nem olyan folyamatos, értelmes zaj ez, hanem 2 màsodperc, aztàn ellhallgat 2 percre. Aztàn 1 perc, aztàn piztos sok rajta a por, megint megàll. Még csak a bemelegitésnél tart és màris zzadsàgot töröl a homlokàn, elvégre a hömérö higanyszàla csak felkùszott 32 fokra. Nap alatt. Nap nélkül hüs van. De neki fùrnia kell, igy amint letette a zsebkendöt, ùjra bekapcsol a fùro, de csak egy pillanatra, mert ferdén àll a szög a fàban, meg kell igazitani. és ez igy egy oràn àt. Aztàn semmi egy hétig vagy kettöig, szerencsétlenebb esetben csak 3 napig.

Semmit nem érzek. Ez nem igaz. Sokmindent érzek, semminek magamat érzem. Egy kis porszem. Hogy is van az, 'Homok a szélben...' Terv az van sok, idö nincs, mert az önmarcangolàs egy nagyon idöigényes dolog. Leköti az ember legtöbb pillanatàt, elfàrasztja az agyàt, belekönnyezik a szeme és elgémberednek a végtagjai. Futni kell, rohanni, le a viràgos lejtön, mig a làbunk magunk alà nem esik és attol kezdve màr nem futunk, hanem gurulunk, farönkökön àt, viràgokat eltiporva, vakondtùràsokat betemetve. Rohanunk, akàr az idö. és milyen klisé és milyen igaz, hogy az idöböl akkor van a legtöbb, amikor az nem kell. Amikor semmit nem csinàlunk vele. Lassan gördül az idö, mint olvadt aszfalton a bevàsàrlokocsi. De amikor szükén vagyunk az idönek, ùgy rohan mint egy sebesvonat, mit rohan, szàguld, 279 km/h-val. Utolérhetetlen, kiszàllni nehéz, megàllitani lehetetlen. Egyet lehet csak tenni, egy hullàmhosszra kerülni vele és tartani a lépést. Hogy majd egyszer miénk legyen a jog, hogy a mi ritmusunkat kövesse a folyam és ne mi fussunk olyans zekér utàn, ami nem vesz fel. ö tudta, hogy nem érdemes, a holtsàvban ùgysem làt minket senki és soha nem fog az ajto kitàrulni, hogy mi àtléphessünk rajta.

Valami nagyon durvàt, nagyon szomorùt, eröset akartam irni, olyan hirtelen felindulàsbol. Aztàn belejavitottam pàr koràbbi bejegyzésembe és tessék, elveszett az ihlet, elszàllt a haraggal együtt. Olyannyira, hogy lövésem sincs, hogy mit adhatnék még ehhez hozzà. Panaszkodni nincs sok kedvem, vagyis nem magyarul, hanem mindjàrt firkantok egy pàr soros kis szösszenetet angolul ide. Ez van, ha az ember több nyelven beszél és gondolkozik.  Most pedig megyek Zongoràzok egyet gyorsan (most éppen Clubbed to Death van a teritéken, Màtrix, ha igy többet mond). Aztàn tanulàs..? Ejj, nem szaggatom az istràngot, az màr biztos. Irigylem is a kitarto, szorgalmas embereket.

és legyen ez a végszo, mert hiv a természet meg ùgy egyébként is.

N

Being a girl it makes me wonder this whole new thing about girls dressing up like a slut then getting raped and how this whole thing is our fault because we should wear skirts longer than our panties, in the first place not to get insulted...
And what made me write about it is what happened to me in the train today.It's nothing shocking or really serious and yet I found it curious.
So there I was reading my Harry Potter and there's this guy who just catches the train. There's some people and not much of space so he was kinda close to me. So close, he actually touched my belly and I couldn't read anymore because of the lack of space, to repeat myself. Now that wouldn't be a problem, it happens all the time at the rush hours. Things got weird when I felt his hand pressing against me stronger and at some points I was like "Hey, this is not right. Ok he has nowhere else to be pressed at but I could swear he was holding on to my pants." The more I think about it the less sure I am that he actually wanted to do something though. But that's a thing you cannot misunderstand. And as I was thinking about it, whether I should say something or not. Usually I'm bad at these things, I react in a pretty stupid way and it's only minutes after that I have some killer line to break the guy.
Anyway, about halfway between two stations I reached my limit and was like
"Hey, do you wanna get in my pants or what?!"
Then he was like:"Pardon?"
And me again: "Is your hand really in my pants or what?!"
Suddenly he found his place and got kind of embarrassed I must say, not to mention the way he hold out his hands. Just like when a mugger's caught and he's eager to prove he was only helping the old lady with her groceries.
And I couldn't wait the train to stop and get off it as fast as I could.
Now an other important point of my story is that I was dressed nothing like a slut. Unless a long, big jumper covering everything you have and a pair of jeans is too vulgar or kinky.
I mean it's such a lame excuse to say that guys go raping girls because they're dressed as if they were about to go working at a street corner. And surely you could have noticed the excitement that lit my face up when this guy got on the train, pressing against me with his sweaty face and shitty music. No, really, this was the highlight of my day to be standing there, facing him. So quit this bullshit about us wanting guys to come and hit on girls. Because it can and does happen no matter how we are dressed or behave. If a guy has spotted a girl, that's it, it's decided he's gonna go for it sonner or later, this or that way. And yea, often it's the bad way and often it's the girl in the minidress who's the victim. And always, it is our fault.
Because to make things clear, when a girl does want you to go for it and talk to her, touch her etc. she lets you know about it .

Well, that's just nonsense. I don't know what else I had to say about it. One thing is sure, I'm right behind these girls who raise their voices because we do have the right to dress up as we want because it does not affect men in their behavior. If they wanna find a weak girl, they will find her. Then you can blame both sides, it's just not right to blame it on the girls.

I'll stop writing now, I completely lost the essence of what I wanted to say so it's better to leave it their and just go to sleep.

I'm all right for now and am pretty sure, no matter how I will drress up, there will always be some pervert guy who find me and "makes my day..."
 

Nem én. Ö. Borzalmas. Nem a betegség. Minden ami vele jàr. Ok, hogy nem én vagyok beteg, de aggodom. Ha làtnà az ember, hogy milyen hozzà nem értö orvosdoktorokhoz jàr... Vicces. Vagy inkàbb idegörlö. egyébként is elég labilis vagyok az elmùlt honapokban. Hiàba a hajvàgàs, az évszakvàltàs, kettö is. Belül üres, kivül meg ronda. és minden, csak érdekes nem. Na meg életteljes. Oo, a vàsàrlàs, az igen. Ideig-oràig. Hétföig, amig a banki talàlkozon azt nem mondjàk, hogy hello-szia, ezt mégsem igy kéne. Mi lenne az ember lànyàval a hitelkeret vagy mi nélkül? Belehalna, az holtbiztos... Csak akkor vàsàrolhatna, ha van pénze a szàmlàjàn. Még akkor is, ha tudja, hogy egy hét mùlva fizu, aminek a fele lefedi a tartozàst, tehàt nem hogy nem nullàn lesz az ember lànya, de még marad is pénze. amöböl kajàt vesz. Majd ujabb szükségtelen szarokat, hogy a benne tàtongo ürt kitöltse. Aztàn megint minuszban lesz, a következö fizuig...

Gyülölet van. Körbe-körbe megyek mint a buta kuyta, aki nem veszi észre, hogy a sajàt farkàt kergeti màr egy oràja... és önismétlés végnélkül.
Genny kivül-belül. Nem tudom, hogy mit, hogy csinàljak. Egy helyben toporgok és nem làtom attol a rohadt fàtol az erdöt.
Folyamatos fàradtsàg van. El kéne mosogatni. Ez van most: rothadàs, melo, màr amikor, van amikor hajtàs, van amikor szünnap, van amikor ücsörgés és vàrakozàs. Az egész életem egy ilyen vàrakozàs. Mire? Ki tudja? Az biztos csak, hogy arra kapom csak fel a fejem, hogy 'Ja, na ez volt az. Ott megy. Màr nem érem utol...'
Pesze, ez az én problémàm, senki nem kivàncsi rà.
A baj csak az, hogy én igy nem hùzom sokàig. Muszàj, hogy kijöjjön, mert kezdek nagyon besokkalni. Vagy besokallni. Kinek hogy tetszik.

Jodszag van a lakàsban màr hetek ota én pedig a WCben sirok. Nem sok értelme van annak, amit irok, egyszer talàn majd ezeket az össze-vissza gondolatokat sikerül egy összefüggö bejegyzésbe begépelni, addig viszont szavak és mondatok véletlenszerü elegyével probàlom ismertetni jelen törött lelkem àllapotàt. Jol belegondolva mondjuk, a normàlisabb pillanataimban sem irtam a papirforma szerint. Csak ott több volt a magyaràzo körités azt hiszem, a mondatok befejezettek voltak.
Most meg ez van, fogjam be a szàmat, mert a beteg nem én vagyok. Vagyis csak nem làtszik, hogy az vagyok, még nem elég hisztérikus, nem elég hangos. Csendben van és vàr. Egy ideje màr. Meg aztàn nem is betegség ez. Ideiglenes (?!) személyiségzavar/vàlsàg...
Vàlsàg van bizony. Az emberek fejében, ott an a baj.
A hajszinem viszont tetszik. Hosszù évek ota elöször. A többi egy nagy krumpli.

Jo éjszakàt!
Enn
 

Leszek egyszer majd, ha felnövök. Vagy tüzolto. Vagy utcaseprö. Vagy még az se. Amilyen jol hangzott még az év elején a töri meg az ùjsàgiro-foto szakma, annyira elkùrtam ezt az évet, és legalàbb annyira nem tudom, hogy mi a tökömet csinàljak szeptembertöl. Mint ahogy az a mùlt pénteken kiderült, a körmözés nem opcio, marad hàt a gyerek. Vagy inkàbb nem, elég éhes szàjat kell a földnek etetnie, hàt még egy az én rekreàciombol... Igy is szar hely a vilàg, minek ezt még szànt szàndékkal sùlyosbitani. Ja, nagyon nagy véleménnyel vagyok ma magamrol (tudom, nem valami magyar ez, de ez van). Komolyra forditva a szot, valami stylist cucc érdekelne, plàne ha a gimiben tanultam volna valami ilyet és tudnék rendesen rajzolni. Na meg nem kéne évi több ezer eurot kiadni olyan tanulmànyokra, amik elött valami diploma ajànlott... A nyelvek még mindig ott vannak, de nem sok kedvem van egy csomo vizfejüvel még évekig angolt tanulni, mert ezzel még nem garantàlt egy tolmàcs-fordito-akàrmilyen àllàs. és akkor még mindig ott van az ùjsàgiràs. Amihez csak egy apro dolog hiànyzik. A francia iràskészség. Szoval ez is elég erösen ki van löve még egy jo ideig.
De. Gond egy szàl se, fogom magam, hazamegyek és ahogy elnézem a jelen helyzetet, simàn elmehetnék a gimibe francia lektornak. Mind közül talàn ezt élvezném a leginkàbb.
Ezenkivül pedig nem tudom. Hid alja vagy teteje és alja, mélye pontosabban.

Az egyetlen érdekes dolog ami történt, az az, hogy sikerült kizàrnom magunkat a lakàsbol. Még jo, hogy mindkettönknek van kulcsa. Miért is ne tartsuk hàt az egyiket àllandoan a zàrban?! Tudvalevö, hogy igy az csak egy oldalrol nyithato. A kulcs oldalàrol. Ami csak akkor probléma, ha senki nincs a kulcs oldalàn, hogy el is forditsa azt a zàrban. Hogy-hogy, hogy-hogy nem, pont ez történt ma délutàn. és milyen jo, hogy ebédfözéskor nyitva volt az ablak, igy sikerült bemàszni az àltalunk megmagasitott keritésen (remélem, hogy az összes velünk szemben lako szomszéd làtta a manövert, megbizonyosodva az abszolùt haszontalansàgàrol a dupla keritésnek) aztàn az ablakon, majd ajtot nyitni és visszatérni a munkàhoz. Persze, nem magamrol beszélek itt, nem egyhamar fogok én bemàszni az erkélyre ami azért elég magasan kezdödik a földhöz képest. Na meg nem is nekem volt vége az ebédszünetemnek. Lehet, hogy ezért vagy csak fantasztikus természtemböl kifolyolag csak én nevettem ezen az apro incidensen. Persze lehet, hogy ha az ablak nincs nyitva hagyva és ki kell valakit hivni aki csak borsos àron hajlando minket beengedni, annyira màr nem röhögtem volna...

Tegnap bent voltam a vàrosban. Szeretem az olyat, amikor felhivnak azzal, hogy hol a fenében vagyok, és a vàlasz egy egyszerü 'Az Eiffel-toronynàl.' :D Mert ilyen is van néha. Habàr azt màr kevésbé szeretem amikor honapokkal elöre veszek ajàndékot, hirtelen felindulàsbol, amire most éppen nem nagyon van pénzem. Hogy miért tettem ezt? Mert még mindig jobb ötletnek tünt, mint a gépemet a Szajnàba dobni, mert annyira felcseszett. Miutàn a memoriakàrtya ùjralett formàlva, és egy rakàs màs takaritàst a gyàri àllapotba helyezése követett, nagyon remélem, hogy mostmàr hasznàlhato a gépem és nem fog minden ok nélkül szarakodni, mondvàn, hogy nem tudja a képet elkésziteni. Legyen az napsütés, àrnyék,autofokusz vagy manuàlis, porté, tàjkép vagy fél-auto mod...
Szoval igencsak hàlàs lennék, ha az elkövetkezendö fotozkodàs normàlis lenne. Persze ez a modellen is mùlik, ami jelen esetben én lennék, ami nem valoszinü, hogy kezdésnek jo...

N

Többek között ezért is voltak, vannak és lesznek nagy szünetek és honapok egyetlen blogbejegyzés nélkül. Bocs annak, aki nem beszél angolul, majd legközelebb leforditom a cimet, de ma és màr égy jo ideje nagyon igy érzem magam.
és ha visszaolvasom az utolso 3-4 bejegyzést, akkor igencsak az jön le, hogy semmi érdekes mondanivalom nincsen. Az is igaz, hogy tavaly meg azelött azért voltak történések, amiket nem irtam meg, pedig lehetett, söt kellett volna. Aztàn vannak a "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hàt mindenkinek." tipusù eset, amikor az ember a legszemélyesebb gondolatait osztja meg a nagyvilàggal... A gond csak az, hogy ha az ember lànya semmit nem csinàl,nincs sok mondanivaloja sem. és ugyanazokrol az önsajnàlo dolgokrol olvasni végelàthatatlan sorokat, nem egy érdekes elfoglaltsàg.

Vakvàgàny.
Leginkàbb ez a szo jut az eszembe most rolam. Nem tudom, hogy mi van, hogy mi legyen, hogy mi legyek. Nem nagyon tetszik az, ami ma vagyok. jelen pillanatban az egyetlen dolog, ami felvidit, hogy a haj ami az igencsak elöregedett tökfejemet körülveszi, hétfön ki lett vasalva és most tök jol néz ki. a szine, meg a formàja, meg olyan jo. Szoval legalàbb egy jo dolog van velem kapcsolatban:nincs heveny hànyingerem, ha a tükörbe nézek. Emelett persze megvannak a hosszù évek munkàjàval belém égetett komplexusok, amiktöl nem akarodzok megszabadulni... Könyvet tudnék erröl irni, de nem ezért kezdtem most el irni. Azért kezdtem el irni, mert vannak emberek ,akik blogbejegyzéseket reklamàlnak, és aztàn el is olvassàk öket. Ezért nagyon hàlàs vagyok nekik, mert nem hiszem, hogy tudjàk, hogy mennyire sokat jelent nekem ez.

Mùlt héten néztük az X-faktort, hàt... ugyanaz, mint a Megasztàr idejében. Nem fogom elkezdeni, hogy mennyire bénàk, meg mennyi tök gàz ember van ott, amikor a jo hanguakat meg kiejtette a zsüri màr az elovàlogatokon. Pont ezért, mert ilyen haszontalan kis semmiségeken fel tudom hùzni magam, pont ezért nem kéne néznem. Itt is leginkàbb azért, mert "nincs jobb dolgom". A lényeg az, hogy igyekszek semleges maradni, mert semmi értelme, én màr kiégtem ebböl a Megasztàr-Big Brother-Valo vilàg-Top chef-Szombat esti làz-...blabla tévé reality show-kbol. Az egyetlen dolog, ami még làzba tudna hozni, az egy Megatànc lenne. Ami itt nincs. Amerika legalàbb erre büszke lehet, mert nekik màr vagy 8 évad megvolt belöle és a szinvonal is ùgy emelkedett minden egyes évben... De miért érdekes az, hogy mùlt héten X-faktort néztem? Azért, mert volt egy csajszi, aki egy Adele szàmot énekelt, ami egész jo volt, aztàn valamelyik nap az egyik zenecsatornàn làttam ennek a szàmnak a videojàt, és hàt eredetiben még jobb a dal. Szal ma màr nem tom hànyszor hallgattam meg, na meg a legfontosabb az, hogy egy tök jo fotoötletet adott, amiröl rögtön vàzlatot is csinàltam, ami elég béna lett, de én tudom, hogy mi akar lenni, igy nem fogom elfelejteni, ha egyszer talàlok modellt hozzà, vagy végre megvesszük a tukröt a nappaliba, hogy én magam legyek a modell. és persze attol a naptol kezdve muszàj lesz elkedzenem ùjra tàncolni itthon is, addig meg keresnem kell valami alternativ megoldàst. A lényeg az, hogy mindenki nézze meg a videojàt ennek a zenének: Adele-Rolling in the deep. "ça déchire", ahogy itt mondanàm. Ez annyit tesz, hogy "Ez hasit" vagy "Ez tép". ami elég hülyén hangzik, de mit lehet tenni, itt ilyen hülyén beszélnek. :D

Ez csekélység, de mégis pozitivum. Politikusnak kéne egyébként mennem, mert akkor nem rugnànak ki, ha nem értenék egyet X emberekkel, hanem az én véleményem lenne A màsé meg lenne B... Nem tom honnan jött ez most, vagyis de, akàrmennyire is röhejesnek és siralmasnak tartom a politikàs, ùgy unblock nemzetközi szinten, azt hiszem, hogy ideje, hogy mégis kinyissam a szemem, és informàlodjak arrol, hogy mi is folyik az engem körülvevö vilàgban. Vagyis Otthon Magyarorszàgon és itthon Franciaorszàgban. Politikusnak lenni az"rt lenne értelme, mert akkor esetleg nem ùgy lennének a dolgok, mint ahogy most vannak. a legegyszerübb és legfontosabb dolog azt hiszem, hogy az lenne, hogy minden most a Parlamentben dolgozo embert szépen hazaküldenének, nyugdijaznànak vagy tudomisén; és helyettük friss diplomàs, vagy anélküli, de hozzàértö, emberséges és leginkàbb fiatalokat, legalàbbis fiatalabbakat tennének oda, mint azok az öltönyös balf*szok, akik a rendszervàltàst valahogy tùlélték. Sajnos nem mintha annyira okos lennék ilyen téren, de azért az érdekes, hogy a rendszervàltàs ellenére sok ember nem vàltott posztot... Szoval érdemes lenne elgondolkodni egy tényleges rendszervàltàson, ahelyett, hogy az alkotmànyt ùjrairjàk a tisztelt feljebb emlitettek és az emberek életét ellehetetlenitik... Ennyi elég is erröl, sosem volt kedvencem a politika.

Aïeaïeaïe, hàtfàjàs van. A megoldàs pedig az ùszàs lenne. Vasàrnap de legkésöbb szerdàn kénytelen leszek megnézni a fantasztikus egymedencés kis uszodàt ami legközelebb van hozzàm. az egyetlen baj csak az, hogy ha festett haja van valakinek, akkor nem tanàcsos rendszeresen mszni menni. Remélem, hogy a hennàval màr màs a helyzet, mert amint lesz rà keretem, hennàra vàltok. egészen addig, amig természetesen be nem barnul a hajam, ami eltelhet még jo idöbe, attol tartok. Mert nem sok kedvem van visszatérni a seszinü dohànyszöke hajamhoz.

Öszintén szolva két dolog foglalkoztat most komolyan a jövömet illetöen:vagy maradok a szalonban és fantasztikus mükörmös karriert futok be, aztàn egyszer majd megnyitom a sajàt szalonomat,satöbbi. Vagy gyereknevelés, és velük majd minden olyan dolgot megcsinàltatok, ami az én életemböl kimaradt, emellett soha nem hagyom majd öket, hogy abbahagyjanak valami hobbit, ha màr egyszer elkezdték. Nem beszélek belekényszeritésröl, de ha maguktol elkezdenek valamit,aminek van értelme, akkor nincs az az isten, hogy olyan barom modon elcsesszék, mint ahogy én anno tettem. és akkor legalàbb lesz valami értelme az életemnek, mindegy melyik vonalon indulok is el most. Mert ahogy hozzààllok ehhez a fantasztikus lehetöséghez, hogy külföldön vagyok, amilyen szinten szembeköpöm magam, nem nagyon érdemlek màst. Tessék, ki van mondva, le van irva a gondolat, ami az egyik legnagyobb fejtörést és elveszettséget... okozza ebben a pillanatban. Ez aztàn tényleg valami olyan, amit az ember lànya a kulcsra zàrt naplojànak tartogat, de régota kavarognak màr bennem ezek a gondolatok, és egyszer ki kellett, hogy jöjjön.

N
 

Mert tetszik ez, és egy kicsit én is megritkultam hajügyileg. Amit, ahogy làttam, egyesek igen rossz néven vettek... Nem mintha nem az én hajamrol lenne szo, de mindegy.

Nem igazàn erröl akarok most irni, habàr pàr szot valoszinü, hogy megérdemel a téma, elvégre is 4 év és 5 honap hosszù együttélésének vetettem véget. A dolog ùgy kezdödött, hogy novemberben még tök jol elvoltam, eldöntöttem, hogy idén nyàron elkezdem lenöveszteni a hajamat, mikor màr akaratlanul is de ez történt tavaly àprilis ota, mert azota nem volt rendesen visszahorgolva. Ugyhogy igy is, ùgy is màr rengeteg lenövésem meg mindenfelé àllo babahajam volt, a pajeszrol màr nem is beszélve. (ami jegyzem meg igy zàrojelben, valoszinüleg az egyetlen egészséges része most a hajamnak... :S)
Szoval novemberben még semmi gond nem volt. Decemberben jött valami, nem tudom, mi; hogy egyre inkàbb vàltani akartam. Ekkor màr inkàbb ilyien 'nem tudom mikor' és 'majd meglàtom' volt a vàlasz az ominozus és unàsig hallgatott kérdésre a koràbbi 'majd ha megunom' vagy valszeg a jövö nyàron' helyett. Aztàn szépen lassan megszületett a döntés: màjusban levàgom, nincs mese, a rasztànak mennie kell!!
és itt kezdödtek a bajok, elöszöris és egész végig a vàrakozàs. Valami örjitö. Aztàn a titoktartàs, ami annyira nem nehéz, nincs sok emberi kontaktom ezekben az idökben (tudom, hogy ez mennyire nem hangzik magyarul, de nem talàlok jobb kifejezést, igy szo szerinti angol-francia forditàssal kell beérnie mindenkinek), de azért mégis, csalàd, baràtok. Senkinek egy szot se, hogy igazàn meglepi legyen a dolog. Aztàn jön a kiàbràndulàs. Sajàt személyi (és még vagy szàz màsik rasztànak Dél-Alföld-ön) rasztafodràszom nicns otthon, amikor én hazamegyek. Szoval ö màr nem vàgja le a hajamat, hogy minél több csak hurkolt haj legyen megmentve, és ne legyen fölöslegesen megkurtitva az az 52 rasztatincs. Persze a dolgok sosem ùgy alakulnak, ahogy az magunkban eltervezzük, màjus helyett végülis àprilisban mentem haza, ami azt eredményzei, hogy hamarabb lett levàgva a hajam, és lett bizony veszteség mind a megmaradt hajam, mind a levàgott raszta részéröl.
Arrol nem is beszélve, hogy milyen sok idö, mire az ember kibontja a még rasztàs részeket. Az én esetemben annyi idö volt, mint magàt a rasztàt anno behorgolni.
Az eredmény nem volt azért lélegzetelàllito. Inkàbb furcsa, olyan jo furcsa, mert utoljàrailyen rövid hajam nem is tudom, hogy mikor volt, talàn soha, mert a 7 éves kori gombahaj nem szàmit, aztàn meg mindig vàll körüli volt. Ideje volt màr ezt is kiprobàlni, és nem rossz, söt tök jo érzés, ahogy a szél belefùj, meg a nyakamat csiklandozza a hajam. Persze azt hozzà kell tenni, hogy bàrmilyen jol is lett levàgva, ràfért az igazitàs na meg a festés, ha màr egyszer. és életemben elöször (amiota ez a seszinü dohànyszöke uralja a hajzatomat, teszem hozzà) tetszik a hajszinem, ùgyhogy kénytelen vagyok valami természtes megoldàst keresni (még az ammoniamentes hajfestéknél is, elvégre az sem nem gesztenyelé...), hogy meg is maradjon ez a szin. Aztàn semmi nem nagyon szab hatàrt a hajàszkodàsnak, göndör vagy egyenes, egyedül a hajam egészsége és az idö a befolyàsolo tényezö. Meg aztàn senkinek nem àrt az, ha az ember lànya felölti a csinibb oldalàt... :)

Humm, késö van, és még semmit sem irtam arrol, hogy ma vagy màsfél oràt napoztam, mert volt nap és unom màr, hogy minden nyàron olyan vagyok, mint Hofehérke, akit valami arisztokrata felhö vesz körül és a vilàg minden kincséért sem barnulna le egy kicsit. Vagy nagyon a vàltozatossàg kedvéért. àgi, ha olvasod ezt, a pàr évvel ezelötti tiszai megaleégés nem tartozik most ide. :D Szerintem még mindig megvan a nyoma.

éhes vagyok, és kezd elég zavaro lenni ez a fùrohang, hiàba, hogy minden héten itt van, nem lehet megszokni, még csak nem is mindig ugyanazon a napon, ugyanabban az idöben, hogy az ember hozzà igazista egy kicsit a dolgait, mondjuk akkor fürdik, sir, kiabàl meg rendez hàzibulit persze. ami valoszinüleg nem hallatszana el odàig, mert még a teraszon is alig hallom a zenét, amit hallgatok... Egyébként is kénytelen vagyok elmenni bevàsàrolni, mert nem sok kedvem van vàrni holnapig, szoval màra meg egy jo idöre ez az összes sport amit csinàlni fogok.

Zàrom is soraimat ezzel, bekapok valamit aztàn màr megyek is, mert utàna muszàj, ha törik, ha szakad tanulnom. Ha màst nem angolt, vagy vietnàmit...

N
 

Szar ez igy, tudom, kristàlytiszta e helyzet. De leginkàbb idegesitö. Legyen màr reggel. Forro nyàr éjszakàk, tücsöktöl zümmögök, làgy szellövel borzolok. Hol vagytok? Szétszaggat, széttép és orditanék és üvöltenék, hol vagytok? Homàly és köd. Mindenütt. Hol lett ez elrontva? Ki van fordulva ez az egész mindeség. Reggel esetleg egy kis töri, nem àrtana, nagyon nem. Meg aztàn befejezni a mosogatàst.
Mi a baj?? Miért? Jajj, minö gyönyör ez...

Hiàny, mint mindig, ebben az esetben is fizikai mert szeretet van cserébe, önzetlen. Babaillat. Zongoraszo és madàrcsicsergés.
Gyürük ura maraton lesz megint, az év végén vagy azutàn. Jéé, nemsokà nyàr, és Harry Potter. Ez van, még 20 évesen is. Màr 20 éves és nem sok mindennel büszkélkedhet. Egy bàbel van a fejemben, szo szerint és feketén fehéren. Kiégtek a szinek. Hogy tudtam volna kiégni, hiszen még nem is éltem. Nem ùgy, mint màsok. Senki nem él ùgy, mint màsok, mindenki a sajàt ritmusa szerint. Mindenki egyén, senki sem egyforma. Van aki beolvad. A legtöbb beolvad. Semmi gond nincs ezzel, csapatszellem. Csapat nélkül. Egyén. az van. Meg kétszavas mondatok.

Alvàs lenne most màr, de nagyon.

N
 

Ez most nem vigad. és nem tudja abbahagyni. Nem érti. Butàn néz  maga elé, fuldoklik az epében, a keserben és levegöért kapkod az üres, tàgas rét kellös közepén. Hiàny van, hiényérzet, folytonosan. Nem tudja. harmadik személy, ez màr valaminek a jele? Semmi jonak. Nem jo a magàny. Sok hüho semmiért, mndhatnànk. Jogosan. Valoszinü. Nem làtja értelmét. Nem is keresi. Hagyja folyni az események folyamàt, ahogy jött, ùgy megy el, semmi nyomot nem hagy maga utàn. Nincs is sok értelme igy most ennek. ùjdonsàg nem sok van, vàrom, hogy az eprek életre keljenek, amiket elültettem pàr napja. Amit majd àt kell ültetni, ugyanis föld kell nekik, sok. Nem pedig egy kis viràgtarto làda, amire mondjuk gondolhattam volna hamarabb is. Tulipànnövés is van, legalàbbis remélem. Màr majd' egy éve, hogy el lettek dugvànyozva a hagymàk. Nemsokà bodzaszezon van, meg kell probàlnom rendes bodzaszörpöt csinàlni az idén, mert a tavalyiak egyike rosszabb volt, mint a màsik. No meg napozni eleht megint, nemsokà, mostmàr azért kezd jo idö lenni, ugyhogy nem àrtana egy kis szint felszedni. Meg inni, mint a gödény, mert ki vagyok szàradva.

Kétségbeesettség. Talàn. Elhagyatottsàg. Valoszinü, de olyan érzésem van, hogy megint az önismétlés mocsaràba készülök süllyedni... Csak magamnak köszönhetem, és viselnem kell a következményeket, blabla...
Aludni kéne menni, àlmossàg van. Aztàn még olyan nyolc ora szenvedés vagy mi...
Függö, fizikailag. Nem jo, nagyon nem jo. Senkinek. Zavaros, zavarodott. Kiùtkeresés, de miböl? Elsorvadàs,az van, minden energiàval. Pocsékols. Leginkàbb idö. Kellene. Több, 36 ora. Persze most még a 24 is sok, minden csak nézöpont kérdése. Tele vagyok ilyen klisémondatokkal, Szajnàt lehetne vele rekeszteni, hogy stilusosan fejezzem ki magamat. Hàt nem valami felemelö làtvàny lehetek most az biztos. Friss, mint a mamutszar, mindenekelött. Portishead megy. Elotte meg Màté Péter, Rùzsa Magdi. Ràjön az emberre néha az 5 perc. A baj akkor van, ha màr az 50.nél vagyunk...
Azon gondolkodtam egy kicsit az elöbb, hogy miért van az, hogy nekünk a leghiresebb embereink ilyen önpusztito, szivszaggato elmebeteg dolgok. Csak ez a két példa, Màté Péter, és a Magdi... A hideg futkos a hàtamon és ilyen àllapotban bizony el is törik a mécses vagy kiborul a bili vagy mi. Szoval jön a lavina, és megàllithatatlan. Miért nincs nekünk Elvis-ünk? Rossz példa, ebben a pillanatban jutott eszembe a Hungària. De aztàn ott van a Sose halunk meg. Szoval a lényeg az, hogy az olyan dolgok-film zene, vers, köny, estébé- amik az emberben nyomot hagynak, netàn az orszàg hatàrait is àtlépik, azok leginkàbb szomorù dolgok. Miért kell ilyennek lenni, hogy mindig mindenben csak a rosszat làtni. hogy mindig mindenhez csak egyfajta hozzààllàs lehetséges, mégpedig a pesszimista. Lehet velem vitatkozni, lehet, hogy a hiba tényleg bennem és csakis bennem van. Egyedül én vagyok csak ilyen, tehàt ez nem igazàn magyarsàg, gyökerek, gének meg örökség kérdése, hanem egyszerü balfaszsàg. Kiscsillag nélkül. Mert minek, senkit nem érdekel.
és rohamokban jön, idöröl idöre és nem aakr mùlni, szünni nem akaro fàjdalom, ami mar. Marja a szemet, a szàjat de legföképpen a még lüktetöt, a kifacsart szivet.
és gyenge vagy, küzdenél ellene, de nem tudsz. Vagy csak nem akarsz. Kamu az egész, egy gyönyörüen megirt szinjàték,semmi több. Nincs ùj a nap alatt, és a holnap nem hoz enyhülést sem feledést. De jo ez igy, egyszerü a vàlasz:Ez könnyebb. Könnyebb, mint felàllni, és visszakapaszkodni. Összekaparni, azt a keveset ami még megvan és abbol ùjraformàlni, aminek ma csak halovàny àrnyéka vagyok. Egy semmi. Ennyi.
 

Egyszerre kettö is!
Mivel ez egy kicsit màs téma (na nem mintha a màsik bejegyzés nem lenne tele 3-4 különbözö dologgal...) és nem akarom hosszùra nyùjtani, külön veszem.

Nem valodi àlmatlansàg, inkàbb az a szörnyu àllapot, amikor a mindenféle problémàk miatt az egyébként is éjszakai bagoly még késöbb fekszik le az àtlagosnàl, és még akkor sem alszik, mert nem tud. Mert megbénitja mindaz, ami töle 1600 km-re történik, felemészti, mert semmit nem tud tenni ellenne, ha ott lenne, akkor meg még rosszabb lenne, mert fizikàlisan, nap mint nap tapasztalnà azt, amiröl igy csak hall. Ami sajnos semmin nem enyhit, mert pontosan tudom, hogy mi történik és megörjit ez az egész dolog. Olyan szinten, hogy az àgyban is inkàbb a telefonnal jàtszik egészen addig, amig màr nem làt a fàjdalomtol, és kénytelen letenni a telefont és el tud aludni ùgy, hogy nem fognak a mindenféle gondolatok a fejében cikàzni. Annak ellenére, hogy fàradt és àlmos, mindig fàradt és àlmos. De valami érthetetlen modon az agyam nem fàradt, és mindig visszatér ugyanazokra a problémàkra, mintha az itteni sajàt gondjaim nem lennének igyis elegek. A lustasàg, a nemtanulàs, a melo, az ösztöndij hiànya... Persze, mit nyavajgok mert külföldön vagyok végülis meg minden. De azt nem kéne elfelejteni, hogy itt magamra vagyok utalva (és persze, én vàlasztottam ezt, de ez a mai tényeken nem sokat vàltoztat se nem segit), abbol élek, amit megkeresek, késöbb pedig majd abbol kéne megélnem, amit most (nem) tanulok (meg). A helyzet nem fényes, de legalàbb szar... Plàne igy, ha hàzicsinàlàs helyett blogolok. Na de màr tavaly augusztus ota nem irtam semmit. és ugyebàr az igéret szép szo. Az ember legalàbb azt tartsa meg, amit megtud. Még annyi, hogy tegnap vettem linzert. Nem kellett volna, mert szép meg nagy meg minden. De kökemény. Nem értem, hogy mi a jo az ilyen sütikben. Persze az sem volt egy pozitiv pont, hogy legvàr csak a közepén volt, az is csak a lyukban, egy centivel sem több. ùgyhogy én szépen elmàzoltam rajta, és meglàtjuk ma este, hogy mennyire puhult meg. Igazàndibol mindegy is, mert én is tudok csinàlni. De elötte még fànkot kell sütnöm meg kakaos csigàt, ha meglesz a recept amit màr vagy egy honapja vàrok. De nem baj, ami késik, nem mùlik. és elfelejtettem, hogy mit akartam még mondani, ja igen, azt, hogy nem is ebédeltem még ma. Most jutott eszembe, mert eddig kitartott a tea, baracklé és a müzli amit ettem. Ami szintén tök szar, màr a màsodik vagy harmadik doboz müzlit probàlom ki, és persze egyik rosszabb, mint a màsik. Szoval eddig egyetlen dolog van, amit itt végülis jobban szeretek, kettö: a savanyù uborka és a szàritott tésztàs zacskos leves, azt is azért, mert nem a Maggi, akàrmilyet veszünk, hanem a kinai-t ami azért mégiscsak Tokaji egy kannàsborhoz képest...

Evészet jön most aztàn pedig valami érdembeli munkàt kéne véghezvinni a fotovàlogatàson és blogiràson kivül. A Just Dance nem szàmit, még akkor sem, ha jol megizzaszt és egyenlöre ez potolja a tànchiànyomat. Ja igen, el ne felejtsem, hogy jövö hétre nem àrtana valami tàncos kàvézonak utànanézni.

N

Tekintve hogy eddig még nem sokat àrtottam a hetföi kiselöadàsom anyagànak, irok àr sort, hàtha az erre kiéhezett (màr ha van egyàltalàn ilyen) embereknek ezzel némi örömet okozok. Tôbb, mint sok dolog történt az elmùlt honapokban és magamhoz képest oriàsi lemaradàsban vagyok. Meglepo, nem? Nem. Az a nagy igazsàg, hogy lusta vagyok. és sokszor elfelejtek dolgokat, mint példàul itt kipanaszkodni magam vagy hangot adni örömömnek. a legutolso fontosabb dolog, ami szombaton történt az leginkàbb az én hülyeségemböl és figyelmetlenségemböl fakad. Nem mondom el megint, facebook-on visszakereshetö egy kommentàrban, ha valakit nagyon érdekel. Lényeg a lényeg, hogy most az egyszer rögtön reagàltam, és mérgemben irtam egy nem tùl szivet melengetö e-mailt egy internetes oldalnak, akik kb 20 ezret vettek le a szàmlàmrol, az oldal évi tarifàjaként. Miutàn elmùlt az a bizonyos "mindjàrt összetörök valamit" érzés, és valamennyire lenyugodtam, azzal a tudattal feküdtem le, hogy kedden vàr ràm egy kellemetlen és még idegesitöbb telefonhivàs mint a hétföi, amit a TB kàrtyàm miatt (öö mi a fenét irjak ide, csinàltam, tettem, telefonàltam...???!!! azért vannak hàtrànyai a hosszùtàvù nem magyarul beszélésnek. :S). Megvan, szoval azt gondoltam, hogy kedden majd egy a hétföinél is idegesitöbb telefonhivàs vàr ràm. Na tök jo, hàt ésszel él az ember. Màr amikor. Viszont sajnos nem fogom visszaolvasni ezt a bejegyzést most, idö hiànyàban, szoval az esetleges értelembeli vagy helyesiràsi hibàkért màr most elnézést kérek és persze szoljatok ràm, ha hangosan énekelek! a jo dolog az, hogy tegnap kaptam ettöl a bizonyos oldaltol (Encyclopédie Universalis, ami egyébként egy hasznos oldal. legalàbbis hasznosabb és elfogadottabb, mint a wikipédia amikor az ember töri szakon tanul...), amiben közlik, hogy visszautaljàk a pénzemet, az elövizetésem megszünik és még elnézést is kérnek az esetleges kellemetlenségekért. Basszus, annyira meglepett és örültem neki, hogy (a szombati utàn, mert azért akkor màr közel voltam egy ideösszeroppanàshoz, tekinve hogy az aznapi munkanap nem volt a legfényesebb...) majdnem elsirtam magam. Meg is fogadtam, hogy ha tényleg visszaadjàk a pénzemet, akkor irok nekik egy köszönö levelet. Mindjàrt meg is nézem, hogy mennyi van a szàmlàmon, csak ezt a bejegyzést befejezem és elmegyek pisilni. Mindjàrt összecsinàlom magamat, ez hihetetlen az elmùlt màsfél oràban vagy 3x mentel el WCre. igy igyon meg az ember napi màsfél liter folyadékot. Még jo, hogy itthon vagyok, jo is lenne, hogy ora közben folyamat a WCre jàrok...
Humm, nem tudom, tùl sok minden van, hogy nem tudom, hol folytassam.
Szombaton mozi, Black swan. Reméljük, hogy jo lesz, és megérte pénteken moziba menni, csak hogy megtudjuk, 20 perccel a film elött hogy màr nincs hely az angol vetitésre... ùgy làtszik, hogy Pàrizs összes angol turistàja és angolul beszélö franciàja (amiböl azért nem sok van, legalàbbis aki jol beszél...) épp arra a vetitésre akart menni. Mindegy, lényeg a lényeg, hogy elöbb utobb ùgyis megnézzük majd ezt a filmet. és azért hozzà kell adni, hogy a legjobb az Avatar volt, amikor hàromszor mentünk oda, és ebböl kétszer fölöslegesen. De ha egyszer gagyinak tartottam a filmet, nem csoda, hogy nem érdekelt, hogy làtjuk-e végülis vagy sem. Persze ez bunko dolog, mert ebben a sztoriban ketten vagyunk, erröl szolnak a kapcsolatok valahol, kompromisszumkészség és elfogadni, hogy a màsik szerethet olyan dolgokat, amiket mi nem. Az màr egy màsik dolog, hogy azota megvàltozott a véleményem a filmröl. Olyan Harry Potter/Gyürük Ura-szindroma ez. Amikor fikàzod màr a lélegzetvételeddel is a filmet (vagy bàrmi màst) aztàn meg màniàkusan beleszeretsz... Van ez igy, nem szabad elsöre itélni.
Oké, pisiszünet van most.
Mennyivel tisztàbbak igy az ember gondolatai. Nagyon nem tudok magammal màr mit kezdeni.
Annyit még gyorsan, hogy karàcsonyra megkaptam az a pàr cipöt, amibe még valamikor novemberben szerettem bele. Aztàn voltak gondok, a gnom làbfejem miatt a mérettel, meg plusz kiadàsok... De megvan és kék és nagyon szorit, ùgyhogy kikell taposnom egy kicsit, hogy jobban beleilleszkedjem a làbam. De ha beledöglök is, fogom hordani mert A:én akartam, B:azért nem 2 fillér volt (otthon meg mondjuk itt se nagyon vennék ennyiért cipöt meg semmit igazàndibol, de ez kivétel volt, plàne, hogy ajàndék) C:eszméletlen jol néz ki. Szoval nem kell valami csiricsàré 10 centis sarkù, hegyes orrù, agyoncicomàzott dologra gondolni. Egy börszerü, vilàgos farmerkék kerekorrù!! és tökéletes, 6-7 centis sarkù cipöröl beszélünk most. Szoval tegnap estétöl kezdve napi 10-20 perc itthon, hogy szokjam. és reméljük, hogy egy hét mùlva ilyenkor màr jo idö lesz és felvehetem, ha màr egyszer születésnapon lesz. Nem akartam erröl bàzhol bàrmilyen formàban szolni, mert minek, de most ùgy eszembe jutott, hogy jo lenne akkor hordani na meg mégiscsak a màsodik X meg valoszinü, hogy egy fantasztikusan àtlagos és eseménytelen napnak nézek elébe. Mint a legtöbb mostanàban. Ami persze az én szàmlàmra irhato, de mit mondjak? Legyen màr tavasz és meleg és mehessek ùszni, meg vörös haj (nem olyan ribis, seprüs ganévörös hanem olyan Bree-s, az én hajam szine, mézvörösen, mint az angol csajszi a középkori töri oràn-vörös) meg lapnadràg, és reggeltöl estig szalon, és esküvök meg vakàcio meg Barcelona meg Normandia na meg Versailles. Ciki, de a mai napig nem voltam még ott. Hàt basszus, vagy 3 oràs sorban àllàs, elöre megvett jeggyel...!!! NA meg babàzàs, amiböl még vagy 2 hétig semmi nem lesz mert a most vasàrnapot azt valoszinüleg egy indokolatlanul tùlfütött és zsùfolt könyvtàrban fogom tölteni, màr elöre örülök. Tényleg, mi van az emberekkel, hogy bizonyos helyiségeket, mint pl. osztàlyterem, angolterem, könyvtàr, satöbbi pokolmelegre fütenek fel?! Sok pénzük lehet, ha erre nem sajnàljàk.

Na de ezzel be is fejezem ezt az izét.
Vajon, mi a fenét csinàlnak ezek màr megint fent, hogy ennyit zajongnak Bùtortologatàs gondolom, hogy a gyerek könnyebben tudjon körbe-körbe dübörögni a lakàsban...

N
 

Talàn nem is volt soha. Van valami felszabadito abban, ha az embernek nem mondjàk meg, hogy mikor feküdjön le vagy hogy mit egyen, mit mikor ne egyen. Azt sem mondjàk meg, hogy mikor keljen fel. Senki nem tilt meg semmit. Senki nem kötelez semmire. és mégis kénytelenek vagyunk megtenni dolgokat. Olyanokat, amiket szeretnénk és olyanokat, amiket nem. Szabad akaratunkbol teszünk mindent amit teszünk. és akkor miért tesszük azt, amit teszünk? Mert feladataink vannak, mert vàgyaink vannak, mert eszközeink vannak. Rövid az élet. Az ember még rövidebb. Szeretnénk azt, hogy elfogadjanak minket és szeretnénk elfogadni màsokat. Nem minden éremnek van két oldala. Van, aki nem akar màsokat elfogadni és van, aki tesz arra, hogy elfogadott legyen. A fagylalt utàn érdekes, inkàbb kellemetlennek jellemezheto iz marad a szàjban. Miért? Mert müanyag. Mert nem jég és gyümölcs alkotja, hanem kémiai vegyületek és aromàk tömkelege. Az ember nem minden tollal tud szépen irni. Még ha akar sem. Szereté azt, hogy mindenki tudja, mi jàr a fejében, ugyanakkor szeretné ha csak egyetlen ember ismerné titkos gondolatait. Nehéz. éhes vagyok. Fàj. Megint. Nagyon. Mindig. A boldogsàg nem maga a boldogsàg, a rossz hiànya. Az az àllapot, amikor nincs szomorusàg, bànat és minden egyéb. Egyre növekvo évek, ajàndékhalmazok, karàcsony, névnap, kacatok. Alvàs. Sokàig, amig csak a szemem birja. 36 ora. Ennyire lenne csak szükségem, nem többre. Mondom ezt most, persze aztàn vérszemet kapva mindig többért és ujért sovàrognék. Alvàs lesz. Most.

Azért, mert ezt ettem vacsoràra. Vagyis még nem fejeztem be. Annyira nem kell megilyedni, ez nem a vàlsàg miatt van, hanem mert nem csinàltam vacsoràt és ez egy egyszeru vietnàmi megoldàs az esti éhség elüzésére. Zöldség nélkül legalàbbis egyszeru és vietnàmiss, mint kukoricàval, borsoval és répàval. A szàritott disznohusrol meg annyit, hogy semmi különösre vagy gusztustalanra nem kell gondolni, a szaga ilyen fura, valoszinüleg szàritott disznohùs szaga van az ize meg tök jo sos. Szoval egy könnyu vacsorànak egész jo, mert a rizs ugye nem tul nehéz és hizlalo a szàritott hust pedig szerintem Fitneszapànk, Norbi sem bànnà annyira. Ejj, de vicces vagyok, pedig ezt ebben a szent pillanatban talàltam ki. Azt viszont màr az elobb is tudtam, hogy majd leakarom irni a spontanaitàs (vagy spontaneitàs, tényleg kell egy magyar helyesiràsi szotàr nekem) szellemébe,, amit most fogok képernyore vetni:
A rizsfozo gép egy jo dolog. Egy ido utàn az ember tudja, hogy egy embernek mennyi kell, mert van egy tök jo muanyag pohàr, és egy pohàrhoz kicsit több mint egy pohàr viz kell. Na nem mintha a pohàr màgikus ereje segitene a rendes adag megtalàlàsàban. Na, de szoval 2 embernek egy 15 max 20 perc alatt megfo, és nem kell közben mellette àllni és kavargatni meg attol félni, hogy leég, mert nem. Miutàn megfött a rizs abbahagyja a afözést és csak meleg marad. Persze nem àrt kihuzni, mert minek van bekapcsolva, ha màr nem kell. Huu, de megkivàntam a tejberizst. 5na ez az a mondat, ami kb fél oràval ezelott még villàmként hasitott belém, azota egyszer màr le is irtam ide gondolatban. igaz azért még nem sokat vesztett hirértékébol. màrmint, hogy nem olyan sponàn, mint amilyen az az elején volt.)
Ez viszont tényleg most jutott eszembe, hogy majd valoszinu, hogy akkor, amikor megtudom, hogy felvettek-e vagy nem, és ha felvettek, na majd akkor veszek egy Dobos tortàt a Le Paprika nevü magyar étterembol, ahovà egyenlore nem megyek el, mert elöször az itteni vietnàmira vagyok kivàncsi, meg 12-én megyünk a màsik itteni magyar étterembe, és még a végén sok lesz itt a jobol. De ha legalàbb Dobos tortàt tudnék enni, olyan jofajtàt... Nem, akkor is nagyon hiànyozna a petöfis puncstorta szelet. Költoi kérdés: Tudja valaki, hogy elkészül-e még ebben az életben a Petöfi Szàllo felujitàsi munkàlata vagy ez is csak egy vàrosi legenda marad, mint...gyorsan valali egy vàrosi legendàt!! Mint öö Hasfelmetszo Jack. Na, jobbal hirtelen nem tudtam elorukkolni. Ez is de hülye szo igy kimondva.

Ezenkivül igen, jelentkeztem a fent màr emlitett egyetemre, nem volt könnyu feladat és még mindig van mit tennem a bürokràcia boglyos fenyveseiben (basszus, nagyon sokkal többször kéne irnom, mert ez most egészen tetsztös... de ez sajnos nem egy olyan dolog, hogy meghatàrozott idoközönként irok, hanem hogy amikor màr nagyon nagy a kényszer, meghatàrozatlan idoközönként felbuggyan egy-egy szösszenet, mint ez is itt.).
Csütörtökön, 10-én meg nyelvvizsga szeru francia teszt, amin a bekerülésem nagy része mulik. Aztàn teljes àllàsban mükörmös. Nem olyan rossz az, mert majd olvasni fogok, muszàj lesz, mert eddig nem tettem elégszer. Meleg volt ma. és még mindig nem fejeztem be a vacsoràmat. Ö meg itten zongoràzik mögöttem. Jo meg minden, de mivel fülhallgatoval csinàlja, a billentyu hangjàn kivül màst nemigen hallok, ami azért nem olyan vicces egy ido utàn. Kb olyan mint az eszeveszett billentyuzést hallgatni sokàig... ö megyek, mert késo van. Holnap megint Pàrizs. De nagyon nem értenek a munkàjukhoz az itteni MàVos biztonsàgiak, hogy 2x is egymàs utàn gyerekek meg emberek vannak az elektromos oszlopokon meg a sineken... Hàt ehhez azért màr tehetség kell.

No joccakàt!

Anna
 

Még akkor sem, ha az csak egy darab bérhàz vagy nagyobb tàrsashàz. Még akkor sem, ha az embernek gyereke van, mondvàn, hogy akkor majd mindig lesznek kis jàtszopajtik, meg miegyéb, blabla... Kedves szomszéd meg egyebek. Nem, nem,nem. Nem mintha olyan régota laknék bérhàzban, de màr nagggyon elegem van belole. Azt hittem, hogy Bordeaux-ban rossz volt, mert a fölöttünk lakok kisgyereke ide-oda futkosott, leginkàbb szombat/vasàrnap reggel, lehetoleg minél koràbban kezdve. Na meg az pici is volt. Aztàn Lognes-ban csalàdi hàzban laktam, azzal nem is volt gond, a HéV tulzott közelségét leszàmitva.
Na de amikor ideköltöztünk, akkor jöttem rà,hogy bizony nem minden arany, ami fénylik. Klisék ide vagy oda, ez igy van. Hiàba uj a hàz, szerintem pàr honapnàl nem lehet idosebb, a mi lakàsunk pedig egyenesen szuz volt, amikor beköltöztünk, aprànként kimutatja a hely a foga fehérjét... Most mondjuk nem a lakàs, hanem a tàrsas együttélés fiaskoirol akartam irni, és arrol is fogok, mert nincs 2 oràm, egy kisnovella megiràsàra. Legalàbbis nem most.

Szoval ha Bordeaux-ban idegesito volt a fölso szomszéd... hàt az itteni idegtépo néhanapjàn. Lehet, hogy ezt màr emlitettem, de komolyan, mindenféle rasszizmus nélkül (mert arabok a felettünk lakok) kérdezem én, hogy milyen szülo az olyan, aki làtszolag semmilyen nevelést nem ad a gyerekének. Persze, ki vagyok én, gyerek nélkül, hogy biràljam valakinek a szüleit, de ahhoz nem kell agytrösztnek lenni, se nem nagycsalàdosnak, hogy tudjam, hogy a gyerekek nem születnek se hülyén, se gonoszan (persze ezzel a Biblia vitatkozna velem, de ezt most hagyjuk), sem pedig teljesen debillen... mit is akarok ezzel mondani?
Ha egy 2-3 éves gyerek éjjel egykor is még fent van és mocorog (és akkor ezzel még nagyon enyhén fejeztem ki magamat), akkor valoszinu, hogy a nevelésben ment valami félre, mert ha bölcsis koràtol kezdve hozzà van szokva az este 8-9-es fekvéshez (ami szerintem elég logikus lenne, tekintve hogy karonülo csecsemorol van szà), akkor 3 évesen nem fog megorülni és hirtelen hiperaktivkodni, ami sulyos alvàsképtelenséggel tàrsul. Ez esetben pedig tudom, hogy a szülok is bagolyéletet élnek, szal értheto, hogy a gyerekek ilyen idegesito szokàsokat vettek fel. De amikor hétköznap, nap nap utàn ugy alszol el, hogy egy-kor még valami mindig van, vagy butortologatàs, vagy gyerek rohangàlàs, ami nàlunk dübörgésben teljesedik ki... Akkor azért kinyilik az ember zsebében a bicska. Szoval itt egyetlen egy vagyis 2 ember hibàztathato, a szülok. Gratula nekik, de tényleg, mert pàr év mulva sztem àllando vendégei lesznek majd a tanàri szobàknak, vagy mag)ànbeszélgetéseknek, mert a gyerekeük kezelhetetlen és nem tud megülni a seggén két percig sem.
Aztàn ott vannak még a melletünk levo szomszédok, akiknél persze parketta meg csempe van, nem ugy mint nàlunk... Szoval a mi részünkrol még ha akarjuk is, szerintem fizikai képtelenség az, hogy igazàndibol zavarjuk a szomszédainkat, a meleltünk levoknek viszont sikerül mindig meglepni minekt valami aprosàggal. Hol a napokig tarto (jo, akkor költöztek be, de utàna még jo ideig voltak ilyen zajok...) kopàcsolàs-furàssal, hol a reggel 7:17-es tusarku kopogàssal... A reggel 7:17 azért fontos, mert az alvàs egy elvitathatatlan alapfeltétele az embernek, én pedig különösen allergiàs vagyok az olyan dolgokra, hogy ha reggel fél 8ig alhatok, akkor felébresztenek egy 10 perccel az ora csörgése elott... Nem mintha olyan sok lenne az, vagy eget vero nagy bun, de valahogy ezt nem emésztem meg egy könnyen, plàne akkor, amikor még egy-kor sem sikerült elaludni,àltalàban a felso szomszéd miatt...

Most megyek gyorsan elmosogatok, és porszivozok, de el ne felejtsem, hogy még a tàvolabbi bérhàzszomszédokrol és valami betegségrol akarok irni.

Na visszajöttem, lehet nekem örülni vagy nem. Mivel nincs sok idom, ezért most nem fogom visszaolvasni azt, amit eddig irtam, csak gyorsan befejezem az eddig elkezdetteket.

Tàvolabbi, de még mindig bérhàzban lakok. Hétvégi sütögetés az erkélyen, csalàdi ebéd, kisgyerekek, meg minden, nagytakaritàs zene mellett... Ezek mind nagyon szép dolgok, egészen addig, amig màsok hasonlo vagy nyugisabb tevékenységeit meg nem zavarjàk.
Lehet, én vagyok ennyire hepciàs, de mostansàg, vagyis nagyjàbol amiota a szalonban körmözök, azota alapbol nem toleràlom a kisgyerekeket. Tàvolrol, ha alszanak, és nem kell oket nekem megpisiltetenem, akkor semmi gond nincsen velül. De amikor 3 méteres körzetben 3 is van, ebbol 2 fiu és ugy visit, mint akit nyuznak... Na akkor azért meghal az emberben valami. Nincs is benne a 2 éves tervemben az ikres szülés...
A többi példa, amit leirtam az pedig a mostani hétvégének a termése, mert értem én hogy jo buli az erkélyen grillezni, de nem egész nap, és nem ugy, hogy a hülye nevetésük lehallatszik a szemben levo lakàsig. Persze becsukhatnàm az ablakod, de minek, amikor végre egész hétvégén süt a nap, és ez tök jo, mert eddig elég fos volt az ido, meg különben is szelloztetni kell és ha a gyerek egyedül visit az erkélyen (nem sir, csak visit, meg vigyorog, mert neki olyanja van), akkor talàn vissza kéne onnan ràngatni, nem pedig kiprobàlni, hogy vajon elég keskeny-e a ràcsozat, és a gyerek fent marad-e vagy sem...
Es legyünk màr annyira kulturàltak, hogy ha hülye (bocs nem hülye, vagy értéktelen, mert ki vagyok én, hogy màsok zenei izlését fikàzzam...), vagy monoton, agyramenos zenét hallgatunk, avagy az àtlagosnàl hangosabban örülünk a nagycsalàdi ebédnek, ne adj' uristen esetleg hangosan vitatkozunk, akkor becsukjuk azokat a ki....... ablakokat... Mert senki nem kivàncsi rànk és fesztiv életünk apro, de annàl zajosabb mozzanataira. Szoval tavasz van, meg minden, ennek én tényleg nagyon örülök, egészen addig, amig az én ablakom is nyitva maradhat és nincsenek ilyen dolgok, hogy gagyi mulatos zene afrikai vàltozata (vagy akàrmilyen egzotikus orszàgbol jövo, tök mindegy, mert az ilyen zenék nem valmi értékelhetoek szàmomra, miutàn féloràja csak ugyanaz megy... nem tom mit szolnànak az én Kispàl-omhoz vagy egy Csik maratonhoz, de hogy valami nemzetközibbet mondjak, akàr Portishead-et is hallgathatnék max hangeron)  szol a végtelenségig, vagy a màr sokat emlitett messzehangzo gyerekricsaj bolonditja meg a vasàrnap délutàn idilli csendjét.
 

Hogy-hogy nem vagyok akkor én még milliomos..?!

Na de most nem is ez a lényeg. Tul sokat hasznàlom a 'na' szocskàt. Még jo, hogy franciàban nincs liyen, vagyis màs van, de Magyarorszàgon, otthon. Persze igy màr mondhatom, hogy voltam az otthoni lakàsban is. Errol viszont most nem sok szo fog esni, A hazajövés utàni helyzetrol akartam irni, meg ugye arrol, hogy elmentem aztàn egy darabban megjöttem.

De

Mindez talàn nem most fog megtörténni, mert délben talàlkozom van Pàrizsban és hogy-hogy, hogy-hogy  nem; de megint sztràjkon vannak a MàV-osok (SNCF) ami azért gàz, mert az 5 HéV vonalbol 3 a MàVhoz tartozik, és ezért minden nap uj finomsàggal örvendeztet meg minket a vonattàrsasàg dolgozoi köre. Lényeg, elotte még ebédet kell csinàlnom, tusolni, elkészülni... Viszont most itt olvasgattam cikkeket a neten és van egy oldal, amirol még mindig nem tudom eldönteni, hogy most tetszik-e vagy nem... De az a cikk, amit most belinkelek, a felénél folyt a könnyem és nehezemre esett az evés. Persze ez csak félig hibàs abban, hogy nem vagyok képes befejezni a csokis péksütemény-szeru reggelimet. Ennek inkàbb az az oka, hogy àruhàzi zacskos dolog, ami a felmelegités utàn nem sokkal màr nem valami jo. Es ezen az orbitàlis mennyiségu tea sem segit...
Na itt van a link: http://hircsarda.hu/1-politika/250-pista-ba-valaszol-a-szlovak-magyar-kapcsolatok/

Ja igen, meg a képek. Szoval a picasa nagyon kezd betelni, bele sem gondoltam abba, hogy egyszer eljön az a nap, amikor betelik a képtàram; és mivel nincs se kedvem se pénzem havi (vagy évi, màr nem emlékszem) 5 dollàrt fizetni plusz akàrmennyit fizetni, ezért valahol màshol fogom folytatni a net elàrasztàsàt apro életemnek képikus pillanataival... Most pedig olvasgatok egy kicsit aztàn be a zuhany alà. Meg nem àrtana befejezni a reggelizést mert hosszu lesz még ez a nap. Aztàn reménykedjünk abban, hogy holnap A:nem fogom elfelejteni a következo bejegyzést, B:nem fogok visszaaludni, tehàt lesz idom rendes tevékenykedni reggel, C:lesz ihletem és végre elkezdem a vakàcio beszàmolojàt és a sztràjk adta kelletlenségek kommentàrjàt...

Na köszi, puszi,

May the force be with you! Vagy The force may be with you!?

N

Nagyon gyors leszek most, mert nincs tul sok idom most a blogolàsra, de a belso és külso nyomàsra (még csoda, hogy eddig nem durrantam szét, mint egy jol megtöltött kàposzta) muszàj màr irnom valamit. Mégpedig a költözködésrol. Tök jo, hogy az egész életembol gyakorlatilag kimaradt költözködést az elmult honapokban igen szépen bebpotoltam.

Szoval a dolog ugy kezdodött, hogy... Na jo, ebbe most nem megyek bele ilyen mikroszkopikus részletekben. A lényeg, hogy valamikor februàr elején talàltunk egy lakàst, aminek az àra is megfizetheto meg elég nagy is, -a konyhàt és fürdoszobàt leszàmitva- ugy döntöttünk,hogy 4 honap a szüloknél elég sporolàs volt és most màr csak elköltözünk, ha màr talàltunk egy valamit.

Februàr uccso hétvégéjén felpakoltuk az összes cuccunkat, azt leszàmitva, amit ott felejtettünk Lognes-ban, azt az elkövetkezendo 2 hétben szedtük össze. Igy hàt màrcius összes hétvégéje be lett tàblàzva, az elso hét azzal telt, hogy a vasàrnap este az Ikeàban beszerzett butorokat szereltük össze, az àgyat és az egyik komodot leszàmitva, mert az Conforama... Ami nem a legjobb hely, hacsak nem pàrnavàsàrlàsrol van szo, de hàt ez a kezdok szerencsétlensége. Az volt még a szép, hogy a még eléggé tàgaz lakàsba este kilenckor, vasàrnap, teszem hozzà megintcsak, ketten cipektük be a butorokat, semmi cink, mert a legnehezebb csak 45 kilo volt... Azt vàrnà az ember, hogy màsnap német szoc-reàl sulyzonokre fog hajazni a karizomzata, de nem! Ilyen dolog szerencsére nem történt. Mondjuk a szalonban azért edzem magam màr egy ideje, egyszer nem jutott eszembe, hogy mennyi ero gyülik össze, vagy mi, (régen volt màr fizikaoràm) amikor egy-egy emberkének a kezét tartom és néha igencsak szorosan, mert vagy morog vagy eronek erejével megfesziti az ujjait. A minap mondta Gilles anyukàja, aki a felettesem, hogy ilyen felnottesen fogalmazzak, az immàron 19 évemmel, szoval o mondta, hogy 100 kg meg ilyen erohatàsok vannak, amilkor dolgozunk, monduk annyi szerintem nincs, de hogy sok, az biztos, nem csoda, hogy néha egy-egy megeroltetobb vendégnél màr 20 perc utàn fàj a kezem. Szoval a gitàrozàs miatti kézszorito képességemrol nem kell lemondanom, csak àt lett alakulva, most a körmösé miatti kézszorito képességeimnek tudom néha hasznàt venni.

De màris nagyon el vagyok térve a helyes ösvényrol, ne tudom, hogy lesz-e valaki, aki ki tudja majd bogozni, hogy most mit is akartam én mondani.

Ugyhogy költözködés. Tehàt a zsufolt màrcius elso hete: Szülök, nagymama, uncsitesok jöttel làtogatoba, ami milyen jo, mert igy volt egy hatàridonk, amire normàlis àllapotba kellett ràntani a lakàst. Es ez a lmehetoségekhez képest sikerült is. Csirkepörit ettünk, ubisalival, és ahhoz képest, hogy ez volt a màsodik  amit tök egyedül csinàltam, egész jo lett.
Következo héten aztàn mi mentünk a szülokhöz duplaszülinapozni, mondani sem kell, hogy az enyém volt az egyik. :) Vagyis kell, annak, aki nem tudja, hogy màrciusban születtem. Ja, és közben volt egy szombat, amikor késon ugyan, de dolgoztam a szalonban, egy màsik meg amikor szinhàzba mentünk (ennek egy külön bejegyzést szentelek majd, mivel Audrey Tautou volt a foszereplo, aki àltalam nem ismeri, annak ilyen dolgok talàn mondanak valamit, hogy Amélie csodàlatos élete vagy Lakotàrsat keresünk 1-2, Coco Chanel, satöbbi, o az a feketés haju furàn mosolygo francia làny, és tök jo szinészno, és én làttam az elso szinhàzi szereplésében, tessék nagyon irigynek lenni ^^).
Aztàn ott van még ez a hétvége, amikor is szombaton Gilles gimnàziumbol megmaradt szuk baràti köre hiànyosan bàr, de itt lesz, hogy együtt avassuk fel a lakàst ( és nem titkolt szàndékunk, hogy baromi zajosak legyünk, hogy legalàbb egyszer visszavàgjunk a fölöttünk lako araboknak, akiknek a "csemetéje" néha még hajnal 1-kor sem alszik, nappal meg àltalàban a leheto legtöbb zajt csinàljàk, vagy csak este fut a gyerek, az is elég... Es akkor csodàlkozik a vilàg, hogy közülük kerül ki egy rakàs fanatikus ilyen-olyan ferde ember... Es nem kell ebbe most belemagyaràzni azt, ami nem, még mindig nem vagyok rasszista, de azokhoz képest, akik Magyarorszàgon élnek és a TV-n kivül nem sok arabbal (vagy akàr màs fekete, egyéb "kisebbséghez" tartozo néppel vannap napi viszonyban, hàt hozzàjuk képest egy hajszàlnyival bàr, de több jogom van bàrmiféle véleményt is formàlni roluk.) Szoval ez van velük, aztàn vasàrnap a 2 bàtyj és asszonytàrsaik jönnek ebédre, elore megmondhatom, hogy valoszinu, hogy az itt tökéletesitett (mivel otthon egyszer nem csinàltam illyen bonyolult salàtàt) paradicsom+uborka+salàta+feta+csirka kombo nevu salàta mellé rakott krumpli lesz még. Meg ha érkezek, akkor gesztenyés muffin, mert a muffinsütésben is nagy gyakorlatra tettem szert. :) Szombaton amugy fajitas és csokifondue lesz, màr ha veszek fondue izét. Ehes vagyok.

Azt is meg kell emliteni, hogy az elmult hétben többszöt is meglàtogattuk az Ikeàt, és vettünk ezt-azt, ugyhogy lassan tényleg összeàll a kép, és hamarosan közlök majd képi anyagot is a lakà àllapotàrol. Most éppen függönyt festek, tegnap meglett egy zöl-sàrga (nem én vagyok az ötletgazda, én csak a kezdolökést adtam...) aztàn ma lett készen egy kék és készüloben van egy nem eléggé lila, inkàbb sötét rozsaszines, amit majd kénytelen leszek ujrafesteni, miutàn otthonrol szerzek festéket.
Közben majd fràszt kaptam e koràbban a teraszon dolgozo munkàsoktol, akik màr màsodjàra szo nélkül màsztak be és csinàltàk a munkàjukat,legalàbbis az o érdekükben remélem. Mivel màr kétszer levezettem fészbukon is meg egyéb helyen is haragomat, nem kivànom megint napirendre tenni ezt a témàt. Es mivel màr negyedoràja a Pàrizsba tarto HEV-en lenne a helyem, most itt ezt abba is hagyom. Aztàn reménykedjünk, hogy minél hamarabb lesz még egy bo féloràm a mindenféle kalandjaimrol regélni.

Lila lett a kezem egy kicsit a festéktol. Es melegem van, mivel az irodasarok a radiàtor mellett van, el ne felejtsem, hogy majd kicsit arrébb kell költöztetni.

Bon, à la prochaine, bisous

Anna

Mint ahogy elozo jelentkezésemben is emlitettem, péntek este a végére jàrtunk a Pàrizs egyik (mintha a 2 olyan nagyon sok lenne) magyar éttermét övezo félélméimnek. Volt, ami beigazolodott, volt ami nem. Vagyis ez nem helyes, voltak pozitiv és negativ dolgok.

Kezdem inkàbb a negativakkal, ami azt is jelenthetné, hogy a nap negativ dolgaival kezdem, mert hàt abbol is akadt... De legyen elég annyi, hogy nehéz az embernek levetkozni évek ota berögzött szokàsait, plàne ha az a folytonos késés. Es meg se probàljon magas sarkakon sietni...ugysem fog sikerülni. Errol csak röviden annyit, hogy a multkori csizma vàsàrlàsnak az eredménye egy nocis-veszko csizma keverék lett (igen, van neki némi sarka, aminek az alapterülete nagyobb mint egy m², nem kell még annyira aggodni) na és egy iszonyu jo szintén sarkas topànka. Képek hamarosan elérhetoek lesznek. Jol hangzik ez a leiràs, gondolom, mind a két ciporol. Tekintve eddigi cipovàsàrlàsi és öltözködési szokàsaimat, de hàt egyszer muszàly elkezdeni annak làtszani, ami az ember alapvetoen. Teljesen azért nem estem még àt a lo tuloldalàra, a Louis Vutton kiegészitok és a Manolo Blahnik-ok is a polcon maradnak, ha rajtam mulik. :)
Viszont ezt a két cipot nem lehetett nem megvenni, mivel egyrészt a lapos talpu csizmàknàl egyik sem volt igazàn jo, màsrészt meg szerelem volt elso làtàsra. Még akkor is, ha nem surun fogom hordani a szaténboritàsra hajazo cipot és a csizma eredetileg egy 35-ös méretben fogott meg. De annyira kicsi làbam azért nincs, szoval kompromisszumként egy sajàt méretuben jàrkàlok, màrha.
Na de visszatérve ahhoz a bizonyos péntekhez és a sarkakhoz. Gondoltam, hogy ha egyszer elmegyünk a Petit Budapest-be, akkor valamit ünnepelni megyünk, aztàn egy hete vettem egy piros farmert ami az én szememben szuper a szürke cipommel, szoval nem volt kérdés, hogy legalàbb olyan flancosan fogok felöltözni, ha egyszer odajutunk.
Miutàn utàna néztem az étteremnek, nagyon mehetnékem volt, ezért is egyeztünk meg a mult hét pénteki làtogatàsban. Pontosabban egy hétvégi làtogatàsban, a péntek ugy jtott létre, hogy kis étteremrol lévén szo, asztalt akartam foglalni. Nem sikerült egy akcebtussal beszélo, unott noi hang elmondta, hogy kik ok, és hogy szombatra nem vesznek fel foglalàst, a sipszo utàn lehet üzenetet hagyni, satöbbi. Na az elso fekete pontot jogosan kaptàk, mikor azt olvastam, hogy nem vesznek fel foglalàst többé, mert a vendégek nem érnek oda idoben, plàne a magyarok, nem akartam elhinni. A nem vesznek foglalàst része többé-kevésbé igaz is.
Aie, most làtom csak, hogy nagyon késo van, rövidre kell fognom és nem össze-vissza irni. Mondjuk az, aki ismer vagy itt olvas, csak megszokta màr, hogy sosem logikai sorrendben jönnek a dolgok. Legalàbbis nem a rendes emberek logikàja szerint... Tök jo amugy, hogy most esik a ho, nem ugy mint tegnap, amikor délutànra mind elolvadt, most suru, nagy pelyhekben esik, sok szünettel,de egyenlore maradni làtszik. Végre igy a tél vége közeledtével ugy érzem, hogy igazàn tél van. Gyönyöru, reméljük, hogy ez holnap is igy marad, mert akkor nagy esély van egy pàrizsi fotozàsra. Habàr most nem errol van szo.

A szürke cipot csak azért emlitettem meg, mert egyrészt nagyton jol néz ki, màsrészt meg abban mentem dolgozni, ami nem tunt egy nagy ötletnek, amikor màr uton voltam. Hideg annyira nem volt, viszont az àllomàsig vezeto ut nagyrészt emelkedo, ami odafele nem cink, haza meg ugyis mindig kocsival jövök, szoval elvileg az ut lejto tulajdonsàga érdektelen volt szàmomra. Egészen addig, amig ràjöttem, hogy a tàskacsere alkalmàval (milyen jo, csak - tàskàm van, amibol egyet szoktam munkàba hasznàlni) minden szükséges dolgot beletettem a màsik tàskàba, kivéve a bérletemet. Persze er az àllomàs elott egy 10 méterrel jutott eszembe... Szoval mindegy, hogy elértem volna a következo vonatot, meg hogy késo volt màr, vissza kellett fordulnom, azért a hülye kàrtyàért... Na és itt jön a lejto, màr odafele is ràjöttem, hogy vagy nagyon sokat fogok ebben a cipoben gyakorolni, vagy nem fogok benne sokat sétàlni (és én naiv még azt hittem, hogy még tàncolni is tudok majd benne... -.- ). Egy rémàlom lejton megprobàlni gyorsan menni, betöretlen uj cipoben. Senkinek nem ajànlom. Vagy legalàbbis nem kezdoknek, mint én.

Ennyit errol, most beszéljünk gyorsan a bejegyzés témàjàrol.
A hely nem valami nagy, szerintem a mi itthoni nappalink kenterbe verné, annàl hangulatosabb viszont. Az ablakban butykos, meg mindenféle hagyomànyos magyar cucc, a falakon Kossuth, utcatàbla, budapesti làtkép, satöbbi. Piros pont a magyar étlapért, amin azért a részletek franciàul vannak leirva, de legalàbb nem probàltàk meg leforditani a gulyàst (a hideg ràz a 'goulash' és hasonlo leiràsoktol), hortobàgyi husos palacsintàt és még sorolhatnàm. A rendelés elején kiderült, hogy Gilles-nek igaza volt, miszerint a pincér igenis magyar, és nem is beszél akcentus nélkül, mint ahogy azt az elso 2 percben én gondoltam. Ennek örömére és gondolom mindenki érdeklodésére én rendeltem, magyarul. Nem volt rossz, habàr eloször furcsa volt, megszoktam màr, hogy franciàul beszélek, és nem egyszer akartam beleszurni idegen kifejezéseket a mondandomba. Gondolom az is kisebb feltunést keltett a mellettünk (annyira szo szerint, hogy 20 centi sem volt a minket körülvevo asztalok és köztünk, na jo, annyi talàn volt) levo emberek közt, hogy 2 nyelven beszéltünk, màr amikor magunk közt voltunk. Vicces dolog, szerencsére itt sem kell lemondanom a polgàrpukkasztàstol, még ha ez a rendes étteremben vett szotol messze is àll. Nagyon rövidre zàrva a dolgot, életem eslo Hortobàgyi husos palacsintàjànak finom volt az eloétel. Ki gondolta volna, hogy ezt nem is otthon fogom enni. Na moindegy. Mivel màr hetek ota készülök egy csirkepaprikàst fözni, persze nem olyan jot, mint a mamàé, de hàt ismétlés a tudàs anyja...Szoval nem volt kérdés, hogy a csirkepaprikàs lesz a tànyéron. Ja, azt majdnem elfelejtettem, hogy jo magyar falusi szokàs szerint pàlinkàval kezdtük a vacsoràt, ami nem szokàsom, màrcsak azért sem, mert nem szeretem a pàlinkàt. Màzli, hogy létzeik barackbol készült, mert azzal nagyobb gondom nincs. Habàr éhgyomorra, egy huzàsra... ütött, azt meg kell hagyni, ugyhogy àldom a vacsoràhoz jàro kenyeret, mert a kiszolgàlàs olyan lassu volt, hogy ha csak a pàlinka van meg a palacsinta, csunyàn is végzodhetett volna az este. Nrm mintha annyira gàz lenne a gyomrom, de éhgyomorra pàlinka, azért nem egy megszokott dolog. Nekem legalàbbis nem. El is gondolkoztam azon, hogy ha frania lennék, valoszinuleg hamarabb ennénk, vagy nem tudom. De néha làtni, hogy màs màr a desszertnél tart, mi meg még csak az eloétellel végeztünk... és most nem rajtam mulott, nem volt eg boldogito, érzés. Plàne hogy én àltalàban örülnék annak, ha végre nem kéne megjàtszani magamat, ràadàsul nem is a sajàt nyelvemen, hanem magyarul szolgàlhatnék ki két (elég normàlisnak tuno) vendéget... Lehet, hogy ez ilyen magyar mentalitàs, akkor viszont pont azt kaptuk, amiben otthon is részesültünk volna. Nem, egyébként nem volt bunko a pincér, csak lassu. Lehet, hogy 2 paprikàs csirkét bonyolultabb elkésziteni, mint ahogy én azt gondoltam. Vagy lehet, hogy egy szakàcsnak volt sok. Mindegyis is, mert nagyon finom volt, és a nokedli. Mindenképpen jobb, mint amit én csinàltam. Eddig tehàt az étellel semmi gond nem volt, a baj csak az volt, hogy olyan fél 12 fele zàrtak volna, azt hiszem, mi pedig sokàig ettünk. Ami azt jelenti, hogy màr az olasz tàrsasàg is készüloben volt elmenni, mikor mi desszertet kértünk. Turo tortàt, egyrészt mert kivàncsi voltam rà, hogy milyen egy olyan helyen, ahol turo nem nagyon van, de leginkàbb azért, mert az összes palacsintàba mazsolàt tettek. A jo ég tudja, hogy mit szeretnek annyira az emberek a szàritott szölöben... A torta viszont finom volt, hazai turoval biztosan màs, de panaszom nem lehet. De a legjobb pont csak ezutàn következett, mikor is a WC-rol visszafele a szakàcs a hajamat kommentàlta, màr ha jol értettem. Ezek utàn vészesen közel merészkedtem a konyhàhoz, mivel a pincér ott volt, jelezvén, hogy fizetnénk, aminek ideje volt, mivel màr csak mi négyen voltunk. A matekot nem részletezem,aki eddig figyelt,annak nem lesz gondja vele. Szoval nem a legolcsobb hely, ahol eddig ettem, de a Montmartre-hoz képest, szerintem legalàbbis meg ugy egyàltalàn, nem vàgott földhöz az az 50 euro, két személyre. Mondjuk a pàlinka àràt én sokalltam, de ez itt ilyen, a kis üveges Vilmos is 30 euro vagy mennyi, szoval ezen nem kell meglepodni, nàlunk sem adjàk ingyen az alkoholt. Itt viszont kaptunk egy-egy ingyen felest, ami igy nagyon bénàn hangzik. A lényeg, hogy néha nagyon nem rossz magyarnak lenni, igy történt az is, hogy felajànlott a pincér vagy szakàcs, màr nem tudom egy-egy pàlinkàt. Ennek köszönhetoen tudom, hogy a körte nem tartozik kedvenc cefrealapjaim közé. Na innentol a csoport megoszlott a magyar apossal rendelkezo szakàcsra, akié régen az étterem volt  és a kecskeméti pincérre. Ki lehet talàlni, hogy ki kivel beszélgetett...

Jo volt egy kicsit otthoni dolgokrol beszélgetni, nem erolködni, hogy de tudok franciàul...

Mindent egybevéve nem egy rossz hely, megérte elmenni és szenvedtetni a làbamat az ennek ellenére tök jo cipomben. Ja, majdem el is felejtettem, hogy bizony volt mit ünnepelni. Ugyanis aznap mondta Gilles, hogy pakolhatok, mert költözünk. Ugyhogy màrciustol vége a sporolàsnak, és az alig alvàsnak, elvàlunk  a csalàdtol. Persze csak egy negyven percnyire levo, neki viszont sokkal jobb elhelyezkedésu lakàsba. Ahol megint nekem kell majd foznöm, egészen addig amig nem fogok egyetemre menni vagy sokat dolgozni és késobb hazamenni, mint O.

Na, csak megirtam ezt is, most viszont baromira kell sietnem mert el fogok késni, és nagyon éhes vagyok màr. De legalàbb pisilnem nem kell, az elmult oràkban folyatamt a WC-re jàrtam. Jo dolog ez a reggeli teàzàs, a baj csak az, hogy nem tudok olyan gyorsan inni, hogy az összes teàt forron igyam meg. Meg utàna 10 percenként kell pisilnem. Mintha nem lenne igyis elég rossz a helyzetem...

No, igyekszem hamarosan potolni az eddigi lemaradàsaimat, addis meg picasa, és tàrsai...

Bisous, Anne
 

Sok dolog van itt most, amit egyszerre kéne csinàlnom és az idonek meg igen csak szükében vagyok.

Na probàljuk meg az elején kezdeni, aztàn ugyis randommà fog vàlni, ahogy jönnek a különbözo dolgok.

Szoval a minap végre sikerült ràvennem magamat egy délutàni fotozàsra, és az ido sem volt ellenem, ami itt nagy szo. Szoval bementem Pàrizsba és a központtol lesétàltam a Szajna partjàn egészen a Bastille-ig. Tudom, tudom, de fenerossz itt nekem... Plàne amikor csak ugy kattogtatok és egyszercsak az Eiffel-torony név a lencsémbe vagy a màsik oldalon meg ilyen Notre Dame-szeruségek materializàlodnak... Szo, mi szo, volt boven fotoznivalo. Ennek egy szerkesztetlen, gyors kivonatàt akartam megosztani a jonéppel. Ekkor szolt közbe az internetanya, mostmàr nemcsak a gmail fog az agyamra màszni az àllando elérhetetlenségével, attol tartok, hanem a picasa is. ötezer helyre meg nem akarom rakni a cuccokat, szoval erre a kivonatra egy kicsit még vàrni kell. Aztàn mindenki reménykedjen, hogy nem fog elveszni az ido süllyesztojében, és még a jövo héten, merészen merem remélni, hogy egy ujabb adaggal bövülve fel tudom tölteni a képeket.

Aztàn mi van még, ja igen, végre ma elmegyünk egy magyar étterembe. Az egyikbe a 2 közül. Tegnap olvastam roluk sok jot és még több rosszat, és amikor foglalni akartam, hogy a kicsinek leirt helyiségben biztosan tudjunk majd enni, az unott üzenetrögzito hang azt mondta (magyar akcentussal persze, tehàt legalàbb a szemelyzet magyarnak tunik), hogy szombatra nem vesznek fel asztalfoglalàst. Na most ez a dolog több sebbol is vérzik, ido hijàn ezt màskor fogom kifejteni, hogy miért is. A lényeg, hogy végülis még a sipszo elott letettem és nem holnap, hanem ma megyünk, asztalfoglalàs nélkül. Aztàn csak reménykedni tudok, hogy emberi idoben v&gzek majd a szalonban, mivel onnan még el kell oda metroznom. Basszus, nem is tudom,hogy melyik vonal, melyik megàllo. Na ezt akkor most tisztàzzuk, lejegyzeteljük.
Na meg lett nézve. Busz a legegyszerubb, de nem sok kedvem van ma buszozni. Nem vàgom, majd lesz valahogy egyenlore baromi éhes vagyok és fél ora mulva indulnom kell a szlaonba és most azt sem tudom, hogy mut veszek fel ma este, ami egy egész kérdés-lavinàt vonnz maga utàn, szal rövidre zàrom a mai közleményt és igyekszem elkészülni, mert ha nagyon késon érek a szalonba, akkor külön fognak neki örülni, hogy hamarabb elmegyek...

A melorol meg csak annyit, hogy megyegekt, habàr néha nemàrt fenékbe rugni. Eddig még nem szakitottam le senkinek a kezét, bàr néha igen jol esne, ahelyett hogy az emberi hülyeség hatàrait feszegeto emberek miatt idegelem magamat.

Ja, meg az egyetemen is voltam, nem mondom, hogy melyiken, mert aki egy kicsit (vagy kicsit jobban ismer), az tudja, hogy melyik az az egyetlen, ami szàmitàsba jöhet, szal ott meg voltam. Hàt nekik is meg kellett szenvedniük a diplomàjukért ott az odon falak közt... Ezzel csak arra utalnék ovatosan, hogy szük egy ora utàn eljutottam oda, ahol jelentkezni kell arra a szakra, amire menni akarok. Ott meg kaptam egy listàt a szükséges papirokrol...amit a neten is beszerezhettem volna. Szoval ezzel a kis kiruccanàssal annyit nyertem,hogy tudom, hogy hol fogok tanulni, màr ha felvesznek oda és ràjöttem, hogy bizony nem minden arany, ami fénylik...

Nincs is értelme am tovàbb irnom, mert nagyon sietek tehàt sok hibàt ejtek és egy csomo ido megy el javitàsra.

Szal egyenlore ennyi, hamarosan jelentkezem, addig meg bisous

Anna

Mivel sokan ültem az egyre terebélyesedo hàtso felemen ma, nem leszek hosszu, viszont rövid. Ha fiu lennék, ez de nem jelentene semmi jot... :D De nem vagyok fiu. Es ennek de örülök. Na, most hogy nemi hovatartozàsomat tisztàztan, néhàny dolgot szeretnék megosztani a vilàggal.

A hazamenetelemrol csak annyit, hogy még egy jo darabig nem fog bekövetkezni. :(
Ez annyibol jo, hogy valoszinuleg minden gond nélkül el tudom majd intézni az összes egyetemi jelentkezéssel jàro proceduràt. Viszont azért hiànyzik màr a kisvàros pora. De nem leszünk itt érzelgosek, tovàbb is van, szal mondom még.

Kb 10 perce fedeztem fel Ausztràl Tomot, akirol nem tudom, hogy elhiggyem-e, hogy tényleg önszorgalombol jutott el arra a szintre, ahol most van, vagy csak egy ujabb youtube-fogàs az egész. A lustàbbak kedvéért, meg persze annak akit érdekel, beteszek egy linket, aztàn mindenki eldönti, hogybüszke lesz-e magyarsàgàra vagy szkeptikusan legyint egyet.
https://www.youtube.com/watch?v=01ZbIaP0Gno

Aztàn ott van a következo zenei kattom, ami teljesen magàval ragadott. Egy-két szàmot màr koràbban is ismertem ettol az együttestol vagy nem is tudom, hogy minek hivjam oket. Az a gàz, hogy leginkàbb az egyik mosogatogép-tisztàntarto tabletta reklàm (na az fix, hogy ezt nyelvtanilag helytelenül irtam le, de mentségemre legyen mondva, hogy félhomàly van és különben is sok nyelven kell most beszélnem meg minden, szal egyenlore még kavarogni fognak itt a dolgok.) volt az elso, aki emlékeim szerint elpalàntàlta bennem a magot. Ami mostanra kikelt és ahogy egy egész lemeznyi anyagot meghallgattam, ràjöttem, hogy egész jo kis zenét hoztak össze. Ja, igen szoval a Gotan Project-rol volt szo. Felteszem, hogy ànàlam bennfentesebbeknek nem mondtam ezzel ujat, de hàt minden nap tanul valami ujat az ember, a hét elején én roluk tanultam valamit.

Es akkor el is érkeztünk mai utolso témafelvetésemhez, ami nem mellesleg összehozott a Gotan Project-el. Ez pedig nem màs, mint a Megatànc amcsi megfeleloje, aminek gyönyöru és még csak nem is hosszu neve van: So You Think You Can Dance. Röviden pedig:SYTYCD. Ugye, hogy nem is volt hosszu? :)
Na most àltalàban nem vagyok oda az ilyen sokért. Màr legalàbbis nem. De egy jo ideje màr nem surun vagyok tànc közelben, ezért rögtön ràharaptam és majdnem be is fejeztem az elso évadot. Es meg kell, hogy mondjam, nem is rossz. A felhozatal vegyes, az oroszhonbol elszàrmazott, nem mellesleg adonisz testu (vagy éppen modell alkatu) versenytàncostol kezdve a veszélyesen normàlis kinézetu moderntàncosokon àt egészen a tulsulyus, viszont igen jo hip-hop tàncos fekete sràcig mindenféle ember megfordul.
A zsuri profi, persze a Pély Barnàm màr megvan (remélem, hogy aki ismer az tudja, hogy ez nem volt bok...) és azért nem hiszem, hogy ez is kristàlytiszta verseny; viszont annyira jo ilyen jo tàncosokat nézni, ha màr én nem tàncolhatok. ( egyenlore legalàbbis)

Na ennyi lett volna, most megyek és teszek valamit annak érdekében, hogy ne puhuljak el telkesen, a sok gépezés-körmözés mellékhatàsaként.

Az ero és az àram legyen mindenkivel!

Anne
 

 Gyors leszek most, mert rengeteg dolgom van még ma, viszont, hétvégén nem nagyon lesz idom irni, szoval itt van egy röpke szösszenet arrol, hogy mi is történik mostanàban errefelé:

Végre némi hoval nézünk szembe, ami bennem inkàbb téli érzést kelt mint a pisifagyaszto hideg, a franciàkat viszont megbénitja. Legalàbbis ami a közlekedést illeti. De hàt ez van, ok nincsenek ugy hozzàszokva a hideghez, mint a Keletebben élo embertàrsaik. Ami az én esetemben nem jelenti azt, hogy én annyival jobban turöm a hideget, vagy jobban fel lennék szerelkezve ellene, de ennek több oka is van, amit itt most inkàbb nem taglalnék.

Itt vannak aztàn az évente kétszer megtörténo leàrazàsok is, ami igen jo dolog, a baj csak az, hogy a hideg engem is inàbb otthon maradàsra késztet, mint hajnalban valo elindulàsra. A mai nap ez annyit vàltozik, hogy nem délutàn megyek bevàsàrolni aztàn a szalonba, hanem nemsokàra elindulok bevàsàrolni, aztàn a szalonba. Elotte még meg kell ejtenem ugyan olyan dolgokat, hogy reggeli, tusolàs, sorozat-függoség kielégitése meg egyéb olyan tevékenységek, amik most nem jutnak az eszembe.
Hirtelen màs sem jut az eszembe, hogy mit tudnék irni, van persze esemény, csak most kedvem nincs irni.

Ja, csak annyit, hogy az elobb fogalmaztam meg, szal most màr leirom, hogy mennyire érdekes tud az lenni, amikor az ember külföldre költözik.
Na nem, nem errol akarok beszélni most. Hanem arrol a jelenségrol, amire az ember csak nevetve legyint, aztàn keményen elgondolkozik, amikor önmaga is hasonlo helyzetbe kerül.történetesen arrol van most szo, amikor anyanyelve hàttérbe szorul, mert a vàlasztott orszàg nyelvén sokkal többet beszél, ennek következtében huzamosabb ido utàn elkerülhetetlenek az ilyen beszélgetések: "Basszus, vàrjàl, nem jut eszembe, tudod az az izé, ajj, nem tudom, angolul/németül/spanyolul/olaszul/franciàul/oroszul... igen, de tudod, amikor..." Es a többi. Amikor pedig az ember lànya naponta sokat beszél nem egy, de két nyelven, amik közül egyik sem az anyanyelve, a dolgok még inkàbb komplikàltabbà vàlnak. Az én esetemben olyannyira, hogy màr nem magyarul szoktam gondolkozni, hanem 3 nyelvem. Es nem egyszer megesik, hogy tényleg nem jut eszembe valami magyarul, de az surubben megesik, hogy egy-egy kifejezésre amit itt hasznàlok nem talàlom a magyar megfelelo szot, annak ellenére, hogy pontosan tudom, hogy mit jelent. Vicces, mondhatnàm. Persze ez nem mindig van igy. Vagy amikor màs nyelven akar az ember megszolalni, mint amilyenen éppen az adott pillanatban kéne... Vagy amikor majd otthon a mukörmözésrol kérdeznek, na az lesz még vicces, mert a szavak 70%-àt csak franciàul tudom, max. angolul...
Na hàt, lesznek még gyöngyszemek itt a kulturàlis keveredés következtében.

Ejj, ennél a gyönyöru alliteràcionàl szebb zàràst keresve sem talàlnék hajnali (tekintve, hogy nekem 6:50-kor kezdodött a nap, és pàr honap mulva minden nap véres verejtékkel lesz teli, amint megint elkezdek tanulni... de nem vàrom màr azt a napot, na mindegy) negyed tizenegykor. Bucsuzoul pedig csak annyit, hogy éhes vagyok és fàj a torkom.
Nem, ez nem szép, màsokat nem is érdekel a pillanatnyi testi àllapotom, ezért nem is monsom, hogy kell-e pisilnem vagy nem.

Szoval bisous mindenkinek, legyetek jok, jo estét, jo szurkolàst!

N

Jelenet egy (nem éppen) tündérmesébol... 

 (hatalmas pofon, ami kellőképpen helyre teszi a kisasszonyt)

   - Na most meg mit rinyálsz, nem fog jönni a szőke herceged! A ronda, gonosz boszorka jön helyette, mikor a legkevésbé számítanál rá, és a csőbe húz. Te bedőlsz neki és kész. Ott fogsz hörögve-nyáladzva fetrengeni a padlón, amíg ki nem jön belőled az összes mérges trutyi, amit lenyeltél. Aztán majd abban a dzsuvában fogsz tovább fetrengeni, amíg rád nem talál valaki... És akkor talán nem halsz meg. De előbb utóbb úgyis kifog rajtad a vén banya, hidd el, és akkor vége lesz tyúkszaros kis életednek!

   Egyébként szőke herceg helyett lesznek majd mások. Lehet, hogy nem fogod őket szeretni, még csak kedvelni sem, de legalább férfiak lesznek és nem nyálas kis anyámasszony katonák. A lényeg, hogy úgyis mind egytől egyig meg fog húzni, ha akarod, ha nem! Tetszik vagy nem, az élet nem egy kéjutazás, szivi! Számodra legalábbis nem! Egy szép napon majd az üvegkoporsódból fogod szemlélni a világot és a fölötted könnyet hullatni is lusta és mocskos csőcseléket. Valószínűleg a herceg is ott lesz majd. A nálad nyilvánvalóan pofátlanul szebb és bögyösebb menyasszonyával. Akkor majd azt kívánod, hogy: „Bárcsak én lehetnék az a bögyös és szép lány, hogy később hercegnő lehessek, és ne kelljen habtestemet munkára fogni!” Habár akkor már teljesen mindegy lesz, mert aki üvegkoporsóban fekszik, az csak ne gondoljon ilyenekre! Értesz már, te szentimentális hülye tyúk?! Semmi értelme itt ülnöd és ezen a semmiségen nyavalyognod! Mert unom mááár! Különben is dolgom van, nem érek rá ezt a maszlagot hallgatni. Most megyek és felébresztem Csipkerózsikát. Mire visszajövök, fejezd be a házimunkát!

(ő meg csak ül a széken letaglózottan, vörös arccal és könnyes szemekkel)

 „Live fast, love hard, die young!”

                                              /Janis Joplin/

   Vagyis „Élj gyorsan, szeress erősen, halj fiatalon!”

 Ez a nem kicsit híres mondat vált Janis halála után a hippi-kultúrának és ennek az életformának a jelmondatává.

Először is szeretnék pár szót szólni erről a mára már szinte teljesen kihalt, mégis jelentős korszakról.

   Kezdetben volt a „beat”, ami San Francisco-ból indult, 1957-ben. E mozgalom alapműveinek tekinthetők Jack Kerouac Úton-ja vagy Allen Ginsberg Üvöltés c. műve. Kerouac-ot még nem volt szerencsém olvasni, de az Üvöltés-t ajánlom minden hippi lelkületű emberkének, mert érdekes írás.

  Szóval a hippik. A ’60-as évek második felére a beat-ből nőtte ki magát a hippi-mozgalom, de már nemcsak San Francisco-ban, vagy ahogy ők hívták, „Frisco”-ban, hanem az egész Usa-ban és Nyugat-Európában. Sorra alakultak a kisebb nagyobb csoportok –kommunák-, ahol a fiatalok békésen éltek egymás mellett, füveztek, a keleti vallásokat tanulmányozták; és néha felkerekedtek, hogy elzarándokoljanak Afganisztánba, Indiába vagy Nepálba.

 Mindenütt a békét, szeretetet hirdették, és sok borsot törtek a rendőrök orra alá azzal, hogy hatalmas tömegekben árasztották el a városok parkjait. Aktív résztvevői voltak mindenféle háború-ellenes tüntetésnek, főleg a Vietnámban folyó harcok beszüntetéséért küzdöttek.

De nem csak költészetük maradt ránk, mint értékes hagyaték, hanem rengeteg fantasztikus énekes is alkotott ebben az időszakban, mint például Janis Joplin, Jimi Hendrix vagy Jim Morrison és még sorolhatnám…

 Róluk szól valójában ez a cikk.

   Életútjukat csodálat és tisztelet övezi, halálukat pedig legendák lengik körül. Mind a hárman nem csak hogy fiatalon haltak meg, de szinte az életkoruk is megegyezett, mintha valami boszorkányság kötné össze a három esetet: Janis (1943-1970), Jim (1943-1971) és Jimi (1942-1970) mint látjuk mind a hárman 27-évesen haltak, meg, és ráadásul majdnem egy évben. 1971-ben végleg szertefoszlottak a hippik álmai, ideológiái, miután elvesztették az utolsó fontos személyt, aki vezethette volna őket.

De az évszámok furcsa egyezése felvet 1-2 fontos kérdést, ami a rajongókat sem hagyta nyugodni:”Vajon tényleg mindannyian drog-és alkohol problémáik vagy súlyos depressziójuk miatt hagyták itt ilyen hirtelen és főleg ilyen fiatalon ezt a világot?”

Jim nem így gondolta…

Halála előtt többször is megjegyezte, hogy talán ő a harmadik.        Elméletetekből nincs hiány: van, aki szerint tényleg szívroham végzett vele, és van, aki a kormányt teszi felelőssé haláláért. Sajnos valószínű, hogy már soha nem fog kiderülni az igazság, az amerikai kormány ugyanis mindent megtett annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb információ szivárogjon ki az ügyekről.

 Arról azért érdemes lenne viszont elgondolkodni, hogy miért akarhat egy fiatal, sikeres énekes csak úgy ripsz-ropsz öngyilkos lenni… Nehéz elhinni, hogy mindenféle külső behatás nélkül, saját maguk döntöttek volna úgy, hogy a kiszállás eme drasztikus módját választják.

Persze sajnos az is igaz, hogy életmódjuk nem volt a legegészségesebb, és még a legedzettebbeket is előbb-utóbb a sírba vitte volna a hajnalig tartó végeláthatatlan tivornyák sorozata, a mámoros tudatlanságban eltöltött nappalok tömkelege.

Vegyük csak Janis-t: alkohol függősége már odáig fajult, hogy napi egy üveg whisky-t ivott meg. Állítólag heroin-túladagolás végzett vele, persze ezzel lehetne vitatkozni. Jimi halálát is a nagy mennyiségű altatónak, és a bornak tulajdonítják, ami a vérében volt. Egyesek szerint öngyilkosság, mások szerint szándékos gyilkosság volt, de ezt már sosem fogjuk megtudni.

Jim-et párizsi szállodájában, a fürdőkádban találták holtan. Vajon tényleg szívroham végzett vele, vagy egy jól megrendezett kormány-gyilkosság az egész?

  Érdekes, néhol furcsa, már-már groteszk részleteket fedezhet fel az élelmes, kíváncsi „nyomozó”. Szakemberek tucatjai áldoztak éveket arra, hogy felgöngyölítsenek egy-egy ilyen rejtélyt, több-kevesebb sikerrel. (sajnos általában inkább kevesebb, mint több sikerrel)

A szerzett információkat aztán szelektálták, és szépkötésű könyvekbe foglalták.

  Így volt ez Kurt Cobain-nel is, aki ugyan nem ’70-ben halt meg, de az életkor nála is stimmel; és hasonlóan valami megfoghatatlan, új és szokatlan dolgot alkotott. Épp úgy, mint a ’70-es években a hippik, ő sem bírta elviselni ezt a világot, saját környezetét. Minden erejével ki akart törni a poros, jelentéktelen amerikai porfészekből, és valami maradandót alkotni; valami olyat, ami igazán a lelkéből jön, és nincs bemocskolva a média és Amerika szennyével. Sikerült is neki megteremteni egy teljesen új stílust, de milyen áron?

 Mára már ő is a züllött életéről híres legendák közé emelkedett, és róla sem fogja már senki se tudni, hogy milyen körülmények között lelte halálát. Özvegye, és az ügyvédei mindent megtesznek azért, hogy Kurt hagyatékából a lehető legkevesebb jusson a rajongók kezébe. Ha mégis, akkor minden egyes kiadatlan dalnak, vagy információnak borsosan megkérik az árát, csak hogy az utolsó cseppig kiszipolyozzák egy rejtélyes, mindig magányos művész gondolatait. Gyorsan ívelő, embert nem kímélő zenei karrierje során találkozott jóval és rosszal egyaránt, és a gyorsan szerzett hírnév hamar megtörte a mindig őszinte, kisvárosi zenészt.

  Így a rajongóknak nem maradt mára más, mint ezeknek az énekeseknek a rekedtes hangja az mp3-on, az egy-egy ránk maradt ereklye, és az eszmék, amik általuk váltak halhatatlanokká.

 Költészet, próza, és egyáltalán-...

  A költő, író furcsa egy szerzet. Szódásüveg szemüvegével, bozontos hajával és sajátos ruhatárával leginkább egy mágusnak vagy boszorkánynak néznénk.(Természetesen millió és millió olyan művészi hajlamú ember él köztünk, akiről talán soha nem tudjuk meg, hogy ír vagy költ. Nem hord szemüveget, egyszerű ruhákban jár, és a haja is elég konszolidáltnak mondható. Ők a fiatalok, a sikertelenek, a szegények, a bukottak, a lecsúszottak, akik a futottak még kategóriába sorolandók –megjegyzem, nem mindenki, és nem mindig jogosan.) Elvont gondolatait nem értik mások, csak „szakmabeli társai” és minden irodalomtól higiénikus ember bogarasnak gondolja őket.

Nos, van is meg nincs is ebben igazság. A költő, író messziről megismerszik, már ha megismerik. Vannak köztük férfiak, nők, művésziek, sikerre éhesek, hétköznapiak és csodabogarak. Mind más és más. Akárcsak a többi ember, aki soha nem ír le egy rímbe foglalt sort vagy beszélő mondatot se.

  A különbség csupán annyi, hogy ők módszeresen, alattomosan és előre megfontolt szándékkal, soha ki nem múló szenvedéllyel vetik papírra különféle agymenéseiket. Bárki, aki ír, elsősorban nem mások, hanem saját szórakoztatására teszi. Na de vegyük csak számba azokat az eseteket, amikor az egyén nem öncélúan ír,- vagyis szó sincs szórakozásról - hanem kényszerből teszi ezt. Meghalt a nagypapa, szerető vagy leánygyermek, ránk szakadt az ég, nyertünk a lutrin, netán halálos ágyunkon pihegünk még néhányat. Ekkor a költő, író azon önérdekből ír, hogy megszabaduljon kínzó gondolataitól vagy túlcsorduló érzelmeitől. Itt van a kutya elásva. Fogja a ceruzát, papírt és már körmöl is szorgosan. A hatás nem marad el. Megkönnyebbülés szívnek és léleknek. S talán valaki fel is figyel az ügyes művészre. Így lesz valamiből kiadott verseskötet, novella-gyűjtemény és még sorolhatnám. A világ, falu; a nép megismeri művészünk legtitkosabb gondolatait, s eldönti hogy szereti-e azt vagy nem. De ez a költő szempontjából most lényegtelen. Amíg van lelke, addig írni fog, mert nem hagyja nyugodni az a kis hang a fejében. Ez a kis hang pedig vajon mikor csendül fel legsűrűbben és elnyomhatatlanul a fejünkben?

A választ mindenki tudja. A rideg, csempézett, szőnyeggel borított, illatos fürdőszobában. Jön az ihlet és az embert legtitkosabb képzelgéseiből csak a forró víz hiányát jelző jeges zuhatag rántja ki; de olyan erővel, hogy hirtelen égető vágyat érez arra, hogy valami maradandót alkosson furcsa, áttetsző masszára emlékeztető mondatfoszlányaiból, amik elméjének rejtett zugaiban bújnak meg. Így hát a fent említett témákból, az itt leírt inspiráció hatására megszületik a mű. A többit már Ön is tudja kedves vájt fülű olvasóm.

  Némi elfogultsággal ugyan, de meg kell említenem párat az általam legnagyobbnak tartott költők, írók közül, akik furcsa agyszüleményei nem hagytak hidegen az évek során. Kezdjük talán az elején: itt van először is Francois Villon, a nagyszerű, sötét középkori eretnek.  Emberünk még ma is sokakat megoszt, pedig már jó pár éve sárgulnak a polcokon költeményei. Amerika szülöttje, Mark Twain húsbamaró érzékenységgel ír a rabszolgasors kegyetlenségeiről vagy az utcagyerekek mozgalmas életéről.

Ott van aztán Ady Endre, hogy hazai vizekre evezzünk. Ady, bár sok ellentét kiváltója volt, mégis olyan nagy hatást tett ránk, hogy szülőfalva ma már büszkén viseli a költő nevét. Mindenesetre én nem vagyok arról meggyőződve, hogy szegény Endre nem forog a sírjában eme változások láttán.

És a teljesség igénye nélkül, utolsóként, de természetesen nem utolsó sorban említem meg Márai Sándort, aki szívbemarkolóan írt szeretett hazájáról, egy alattomos, és álszent rendszerről, miközben maga menekülni kényszerült a kilátástalan semmiségből.

.............................................

  Hát ennyit költő, ember, próza és vers viszonyáról, egy modern világban, a XXI. században; egy poros, maszatos, lila keretes szemüveg karcos lencséjén át szemlélve.

Bevezetonek csak annyit mondanék, hogy anno amikor még màshonnan és màsoktol kaptam ihletet vagy éppen agymenést, akkor igyekeztem minél többet kiirni magambol, valamiféle keretbe foglalva. Történtek persze gondolatfoszlàny-ömlenyek is, amik a mai napig ugyanugy, maszatos ceruzafirkàkként tengetik mindennapjaikat, amig egyszer csak rà nem szànom magam, és ki nem vàlogatom oket. Itt viszont azt a néhàny, többnyire olvashato és könnyen emésztheto darabot szeretném közzé tenni, amiket arra érdemesnek tartok. Még egyszer emliteném, hogy gimis korszakombol vannak ezek, amik mint tudjuk ezer meg egy éve irodtak, ezért mindenkitol elnézést kérek a különbözo szinekért és betutipusokért, amik helyenként olvashatatlannà tehetik az iràsomat. Kedv és ido hijjàn ez egyenlore igy is fog maradni.
Mindenesetre Jo szorakozàst kivànok!

 Színház az egész világ?

Vajon tényleg Shakespeare-nek volt igaza, és a világ színészekkel és színésznőkkel van tele? Tényleg mindenki csak megjátssza magát? Tudunk-e még őszinték lenni, vagy végleges ez a beidegződés? Vegyük például azt az egyszerű kérdést, hogy „Hogy vagy?”. Erre minden átlagember válasza a következő: „Köszi jól. És te?”

Na de vajon tényleg jól vagyunk-e? Minden a legnagyobb rendben, miután megtudtuk, hogy a másik is épp olyan jól van, mint mi. De mért nem tudják a felnőttek az igazat mondani? Persze, az etikett ezt követeli meg, sosem szabad elárulnod, hogy mit érzel valójában. De akkor hogyan tudjuk majd, ha valami baj van, ha fáj valami, ha már nem úgy működik a rendszer, ahogy annak kéne…? Mért nem lehet azt mondani, amit tényleg gondolunk? Persze nem arra gondolok, hogy mindenki kezdje el mesélni az elmúlt hét borzalmait, de az egyszerű, kétmondatos igazság még senkinek nem okozna nagy fájdalmat.

(És a színjáték itt még csak elkezdődik. )

Mi van akkor, ha nem is mi vagyunk a nézőközönség, és a színészek pedig nem nekünk játszanak? Lehet, hogy az élet csak „egy olyan színdarab, amit sosem mutatnak be”? Lehet, hogy a színészek nem is játszanak, hanem azon kevesek közé tartoznak, akiknek megadatott az a lehetőség, hogy mindenféle klisék nélkül éljenek, és a maszk mögött megtalálják önmagukat? Az igazi színészek pedig mi vagyunk, a tisztelt publikum, aki lassan már nem tudja, hogy mit, mikor szabad kimondani és megtenni. Éppen ezért kevés az olyan ember, aki mindig azt mondja, amit éppen gondol, sőt talán csak a gyermeklelkű felnőttek s szabotőr ifjak ilyenek. Ők még nem nőttek fel, bármit megengednek maguknak, és nincsenek másokra tekintettel. Mondják ezt a komoly, öntudatos felnőttek. De ki az, aki jól csinálja, honnan tudjuk, hogy jó-e amit teszünk? Szabad-e azon gondolkodni egyáltalán, hogy mikor mit tegyünk? Vagy egy bizonyos kor után már egyszerűen csak hagyjuk, hogy a gépesített világ forgataga sodorjon minket, és minden ösztönös cselekedetünket elfojtsa? A kérdés fennáll, mióta léteznek filozofikus lelkű emberek, és gyanítom, hogy a választ nem én és nem most fogom megadni. De ha már csak annyit adnék a világnak, hogy egy percre megálljon, és elgondolkozzon ezen a kérdésen,egy lépéssel màr előrébb lennénk.

  Vagyis egy hirtelen indulat szülte fröcsögés arrol, hogy mennyire el tud posvànyodni még az egyik legjobbnak és legnagyobbnak hitt fotoverseny is. Nyitott az egész vilàgnak, vagy 70 orszàgbol neveznek, ha nem több-bol, szoval az ember azt hinné, hogy ebben az esetben tényleg megszurik az eredményt alkoto képeket, hiszen a felhozatal több ezres nagysàgrendu. Hàt nem. Ismét tévednem kellett. Ismét egy csalodàs a franciàkban. Senki ne örüljön, nem megyek haza még ezek utàn sem, inkàbb kiirom magambol gyorsan, amig még friss a seb és elég harag tàplàlja ihletemet.