Nagy utazàs-hazamenés-hazatérés
2009.11.13. 08:22
Tudom, hogy hàttal-hassal nem kezdünk mondatot, de én azért csak megprobàlom:
Hàt jo sok ido telt el nemcsak az esemény ota, de a vàzlat bejegyzése ota is. Ennek köszönhetoen pedig csak memoriàm épségére tàmaszkodhatok, hogy a nyàri utazàs emlékeit hiànytalanul probàljam meg elohivni, miutàn màr hetek ota készülök ennek a megiràsàra.
Pontos dàtumok és hasonlo hivatalos dolgok nem surun fognak felbukkanni, nem is lényeges ez az oldala az utunknak.
De akkor kezdjük is el:
Valamikor augusztus végén egy szombati napon -ha nem csal az emlékezetem- TGV-re szàlltunk tengernyi csomagunkkal és 3 oràs utazàs utàn megérkeztünk Pàrizsba. Némi HéV és metro-zàs utàn pedig Lognes-ban, utunk elso fontos àllomàsàn voltunk. Nem tudom, hogy mondtam-e màr, de itt laknak Gilles szülei, egy Pàrizstol 3/4 oràra levo "külvàrosban". Itt aztàn 1 egész napunk volt vàrost nézni, minden cuccot bepakolni a kocsiba, és felkészülni a hazalàtogatàsra. A szülok nem egyedül laknak itt, hanem a 2 Vietnàmbol elszàrmazott unokatéstvérrel, akik elég fiatalok és àzsiaiak ahhoz, hogy mindenfelé utazgassanak a nyàron. Igy esett meg, hogy Huy, a fiatalabbik unokatestvér kapott az alkalmon, foglalt magànak àgyat egy pesti diàkszàllon és csatlakozott hozzànk a GPS szerinti 16 oràs autouton, hogy aztàn vonattal jöjjön vissza Frankhonba.
Szoval miutàn eltelt a vasàrnap délelott, délutàn a tervezett ido helyett kissé megkésve, 4 ora fele màr utnak is indultunk Kelet-Europa szivébe.
Mondanom sem kell, hogy augusztusi joszokàs szerint, nagyon meleg volt, amit csak az auto légkondija tudott enyhiteni. Hehehh :)
Mivel se nekem, se Huy-nek nincs még (és nem is lesz egy darabig, attol tartok) jogsink, szegény Gilles gyerek vezetett. Az eredeti terv szerint valahol Németorszàg szivében, vagy még messzebb kellett volna aludnunk. Hàt nem ugy lett. Elég surun megàlltunk, ha màst nem, akkor egy-egy pisiszünetre; szoval az este, értsd 10 ora vagy még késobb, valahol Mainhenn környékén ért minket (ami nincs tul messze a francia-német hatàrtol). Ott aztàn némi keresgéléssel talàltunk is egy panziot, ahol rövid alkudozàs utàn a nem tul kedves portàsnénikkel megegyeztünk egy nekik inkàbb jo, mint nekünk àrban. Szuk 8-9 ora alvàs és reggeli tusolàs utàn meglepoen "koràn", hajnali 9 körül màr uton is voltunk. Egyenesen és görbén Ausztria autopàlyàinak vettük az irànyt.
Erdekes, hogy a német sebességkorlàtozàs-mentes utakon mennyi 130-120- és 100-as tàblàval talàlkoztunk, habàr ezeket legtöbbször 80-as vagy 60-as tàblàk és utépitések követték. Nincs is jobb idotöltés egy késo augusztusi napon, mint a német forgalomban ülni és vàrni, hogy az araszolo kocsisor felgyorsuljon. Remélem, hogy érzitek az ironiàt, emberek.
Miutàn tuljutottunk Bajororszàg és Poroszorszàg földjén, àtléptük az osi Habsburg-csalàd egykori területét körülvevo jelképes unios hatàrt. Ezutàn màr nem volt megàllàs, Gyor utàn màr ott is voltunk Pesten.
Amig viszont Huy és én vagy beszélgettünk egymàssal vagy anélkül, vagy aludtunk, egyebek, Gilles-nek nem volt egy kéjutazàs végigvezetni fél Europàn. Szoval a remélt 6 ora helyett ide is csak késobb, 8 ora fele érkeztünk meg. Persze ez csak Pest volt, kis ido mulva rögtön izelitot kaptunk a hétfo esti pesti közlekedésbol, ugyhogy szuk egy ora mulva màris a Teréz köruton voltunk, és làzasan kerestük vietnàmi kisemberünk szàllàsàt az elkövetkezendo napokra. Mivel egyikönk sem pesti, ez nem volt olyan könnyu feladat, mint azt én elsore gondoltam. De miutàn ràleltünk a helyre és megbizonyosodtunk rola, hogy nincs elveszve Huy, jokivànsàgokkal otthagytuk, had fedezze fel a pesti éjszakàt vagy az àlomvilàg rejtelmeit. Mondjuk ezt a mai napig nem tudom, hogy mi is történt ott, néhàny képet leszàmitva. Rà kéne kérdezni egy részletes beszàmolo keretében, hogy mi is történt Huy és Pest elso talàlkozàsa alkalmàval. Ez most annyira nem is fontos, a lényeg az, hogy ezek utàn mi nyakunkba vettük az orszàgutat és leautoztunk az Aldöld egyik piciny vàrosàba, nevezetesen Szentesre.
Ott aztàn nagy örömködés ès ölelkezések közepette megtörtént a hazaérés. Könnyes szemek àztak el, meleg kézfogàsok vàltottak kezet, "hogy vagytok?", "éhesek vagytok-e?" jellegu kérdések sorjàztak és szépen lassan becugöltük a becugölnivalot a lakàsba. Ott aztàn érdekes modon hasonlo gomboccal a gyomromban jàrkàltam a lakàsban, mint amikor tavaly decemberben Gilles-t làtogattam meg Lognes-ban. Igaz, ez a lakàs közel 18 évig volt az otthonom és csak 2 honapra hagytam el, mégis furcsa volt visszatérni. Arrol nem is irtam, hogy az milyen jo érzés volt, amikor végre magunk mögött hagytuk az összes német nyelvu közlekedési tàblàt és ujra magyar levegot szivhattam. Persze abban a szent pillanatban nem voltam ennyire feldobva, de idovel visszanyertem el nem veszett, épp csak mellozött nemzeti identitàsomat és gyermeki lelkesedéssel vàrtam a szülohàzba valo hazatérést. Még ha ez csak kis idore is szolt.
Jo szokàs szerint ilyenkor az ember lànyàt kedvenc ételével vàrjàk és levegohöz nem nagyon tud jutni az ot bombàzo kérdésektol és emberektol. Mindenkinek el kéne utaznia néha, hogy hazatérhessen...
Részletes, részletes beszàmolot nem fogok adni minden mozzanatunkrol, sokak örömére vagy màsok bànatàra. :P
Nehéz dolog ekkora tàvlatbol összekaparni az emlékfoszlànyokkà halvànyult eseménysorozatot. Foleg mert suru programunk volt, unatkozni nem nagyon tudtunk.
Hétfo este volt mikor megérkeztünk, olyan fél 11 magassàgàban.
Ciki, de fogalmam sincs, hogy mivel is töltöttük... Hàt dehogynem, némi képi segitséget igénybe véve beugrott, hogy mit is csinàltunk az elso Szentesen töltött napunkon. Elivleg 10-kor lett volna randink apa feleségével, hogy aztàn kimenjünk Eperjesre meglàtogatni az összes öszémet. ( szàm szerint 4, 2 fél és 2 majdnem) Aki pedig nem tudja, hogy kik ok, miért élnek ott... hàt valoszinu, hogy nem rendelkezik elegendo informàcioval rolam. Vagy csak nem érdekli. Vagy sosem emlitettem. Bàrmelyik variàcio megeshet és egyik sem különösebben érdekes. Eperjes, ott aztàn meglàtogattuk még azokat a régi ismerosöket is, akiket vagy 15 éve nem làttam. Mondanom sem kell, hogy nem sokukra emlékeztem, sot olyan is volt, aki szerintem ràm nem emlékezett. Ezek amolyan "Nézzétek, milyen lànyom van, épp csak hazajött Franciaorszàgbol, a francia baràtjàval..." -.- *'Just showing off, nothing much...' Mondanàm, mert igy is van. De hàt miért ne, ha van mire? Jajj, de fene egoista vagyok, basszus. Ez van, na. De vissza a történet meséléséhez.
Eperjes utàn meglepo modon hazamentünk, ebédeltünk, talàn pihentünk egyet. Vagy Gilles aludt amig én Erikàval beszélgettem, nem vàgom màr. Viszont ami ezutàn jön, na az valami nagyon bàjos dolog...
Vannak az ember életében fontos emberek, a csalàdon kivül is. Néhànyuk olyannyira közel àll hozzànk, hogy a baràt cimszot merjük ràjuk aggatni. Aztàn vannak olyanok, akikon rajta marad a placsni és vannak olyanok, akiken nem. Van olyan baràt is, aki igen meg tud minket lepni, még tizen évek utàn is. Itt is egy ilyen dolgorol lesz szo, nagy vonalakban elmesélve.
Imolàval és Agival volt talàlkozonk valamikor a délutàn folyamàn, hogy végre megnézhessük Imo irorszàgi, Agi svàjci és an én francia képeimet, beszélgessünk és hogy végre potolhassam a koràbban elmaradt születésnapi ajàndékokat. Ezek utàn pedig a Békàs Bàcsihoz mentünk bort vinni, muvésztàrsasàgban lenni. Minden kapcsolatban vannak zurök, legyen szo baràti-, szüloi-, tanàri- vagy szerelmi kapcsolatrol. Ha valakinek a baràti körbol uj pasija/csaja van, hogy ilyen trendin fejezzem ki magamat, akkor alap dolog, hogy a többiek talàlkozni akarnak vele, plàne ha komolynak làtszik a dolog. Mi sem jobb, mint a friss huson csàmcsogni. Az én esetemben nem csak uj baràt volt éppen akkor, hanem uj francia baràt. Es mivel 1600 km-t vezetett le a dràga, szàmomra alapveto, hogy ahova megyek, oda o is jön velem, mert nem fogom otthon hagyni, hogy malmozzon, amig én baràtnozök. Az egyetlen gond csak az volt, hogy nem mindenki gondolkodik ugy, ahogy én, és egyesek szàmàra az ilyen dolgok nem ilyen egyértelmuek. Vagy fele annyira sem érdeklik oket màsok uj baràtja és önzo modon csak a baràtnot akarjàk faggatni. Olyanrol pedig màr àlmodni se merjek, hogy a véres verejtékkel frissen megszerzett nyelvvizsgàt teszteljék a valo életben is, nemcsak az iskolapadban, csinos ünneplo ruhàban... Tévedni emberi dolog, nem igaz?
Felejtsük is el a kellemetlenségeket, màsok ugyis hamar felejtenek, nekünk is meg kell tanulnunk ezt elfogadni. A vilàg nem körülöttünk forog. Néha pedig csak körölöttünk.
Aki nem érti e szavak mondandojàt, *'Tant pis, c'est pas grave.'
Az este màsik fele màr sokkal jobban sikerült, nevezetesen a "muvészmuhelyben" megejtett borozgatàs. Es néha hogy meg tudjàk lepni az embert olyan baràtok, akiktol abszolut nem vàrnàl sokat. Az élet csupa meglepetés. Szoval igy ért véget a kedd, meleg nyàr este, Kitti, gondolom, ugysem fogod ezt olvasni, de azért az egy emlékezetes borozàs marad. Es hàt Békàs Bàcsi, ha ezt olvasod, az inkognito amolyan tiszteletbeli dolog, ami persze vàltozhat. Csak hàt az ember sosem tudja ilyenkor, hogy mekkora az az informàcio mennyiség, aminek szabadonbocsàjtàsa még nem sérti màsok személyiségi jogait.
Megint nem fogom befejezni ezt a posztot, egyszeruen nem tudok sokat irni egyszerre, elszoktam az iràstol. Ami nagyon rossz. Biztos vagyok benne viszont hogy hamarosan ugyis jön egy lejto, amibol muszàj lesz kiirnom magamat. Vagy legalàbb az elmult honapokat összegyujteni és visszaszokni.
Szoval ezzel zàrom mai jelentésemet, holnap pedig jön a szerda, ironikusan. Talàn be is fejezem akkor màr az egész mesét, és belekezdek költözködésünk kalandos történetébe.
Anna
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ArtWolf · http://artwolf.blog.hu 2009.12.11. 22:51:13
Ez a barátság dolog pedig igen érdekes és bonyolult dolog... Én már csak tudom...